A nemzetségi monostorok és a falusi késő román építészet

Full text search

A nemzetségi monostorok és a falusi késő román építészet
A 12. századi román építészeti hagyomány és a gótikus művészet első hatásai formálták ki a 13. század első felének jellegzetes "átmeneti" stílusát. Ennek a sikeres stílusötvöződésnek köszönhető például a gyulafehérvári székesegyház 1200 körül elkezdett épülete vagy a méltán híres nemzetségi monostortemplomok egész sora. Jellemző típusuk is kialakult a főúri alapítású templomoknak a 13. század elején. A kereszthajót nélkülöző, háromhajós hosszházat a nyugati oldalon magas toronnyal vagy toronypárral koronázott, ünnepélyes hatású homlokzat zárja. A tornyok közé kőfaragómunkával változatosan felékesített kapu illeszkedik. A főhajó tornyok közé benyúló végében karzat ível át, amelyet talán a kegyúr tartott fenn magának. (A nemzetségi templom az alapító család tagjainak temetkezési helyéül is szolgált.) A tömör falakat csak keskeny, résnyi ablakok törik át. A tereket a gótikával elterjedő bordás keresztboltozatok fedik. Az ornamentikában is egymás mellett élnek a különböző eredetű részletmegoldások. Előfordul, hogy a félkörívek sorából képzett párkányt kora gótikus típusú bimbós oszlopfők támasztják.
Az 1208 után felépített lébényi bencés apátsági templom kegyurai a Győr nemzetség tagjai voltak. A Ják nembéli Márton ispán által alapított jáki bencés templomot 1220 körül kezdték építeni, és 1256-ban szentelték fel. A késő román építészeti elveket mintaszerűen szemléltető templom stíluspárhuzamai Bambergben és Ausztriában találhatók meg. A jáki műhely tagjai a környékbeli falvak templomain is dolgoztak. E szerény kis téglatemplomok (Csempeszkopács, Őriszentpéter, Magyarszecsőd) kőből faragott, bélletes kapuin ugyanaz az erős plaszticitású, geometrikus formákat kedvelő ízlés tükröződik, mint a jáki templom faragványain.
A bencések mellett más szerzetesrendek, pl. a premontreiek számára is épültek nemzetségi monostorok,(Felsőörs, Zsámbék, Türje). A felsőörsi prépostsági templomban az alapítók temetkezési helyét is megtalálták.
A korszak legkitűnőbb szobrászati emléke, egy márványból faragott kaputimpanon, a nyugat-magyarországi Szentkirály plébániatemplomában másodlagosan beépítve maradt ránk (Budapest, Magyar Nemzeti Galéria). A dombormű, amelynek mesterét Benedetto Antelami művészete ihlette meg, mintha egy családi alapítványnak állítana emléket: a kegyúr és felesége Krisztus trónusának zsámolyánál térdelve felajánlják a kezükben tartott apró templomépületet és annak felszerelését jelképező kehely formájú edényt.

Nagybörzsöny, Szent István templom. A falu körítőfallal övezett plébaniatemploma (13. századi

Ják, a bencés apátsági templom (építése 1220 körül kezdődött, felszentelték 1256-ban)
T. I.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi