Az első török dzsámik: az átalakított keresztény templomok

Full text search

Az első török dzsámik: az átalakított keresztény templomok
A városok képe hamar megváltozott; egymás után tűntek fel a sajátos rendeltetésű, a keleti életmóddal és az iszlám (mohamedán) vallással összefüggő épületek. Mivel az iszlám tiltotta a bálványimádást, és ezért az emberalakot nem ábrázolhatták, a festészet és a szobrászat műfajai teljesen háttérbe szorultak.
Az előírások szerint a meghódított városokban azonnal hozzá kellett látni a templomépítéshez, így a keresztény templomokat hamar dzsámikká alakították, tornyaikat minaretekké változtatták. Így alakulhatott ki Buda keleties hangulata is – hiszen a források szerint 24 dzsámi és 43 mecset állt falai között. A Mátyás-templomot nem sokkal az elfoglalása után dzsámivá alakították, és a török uralom évszázadai alatt az is maradt.
Buda, a középkori Magyarország központja, 1541-ben a meghódított területe fővárosa lett. Építészete, vallási és kulturális intézményeinek száma és színvonala is kifejezte ezt a rangot. Két főiskolát építettek fel a városban, s további ötöt a külvárosban.
A magyarországi mecsetek jó részét a meglévő keresztény templomokból alakították át. Eltávolították a keresztény berendezési tárgyakat, a falakat lemeszelték és a keleti falban kialakították a mihrábot.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi