Az állam és az állampolgár sajátos viszonya

Full text search

Az állam és az állampolgár sajátos viszonya
A gyakorlatban művelt környezetvédelem egyik legjellemzőbb vonása, hogy nemcsak állami feladat. Hiszen – sajnos – az állampolgárnak kell észrevennie, hogy más már az érdeke, mint amit az ipari társadalom diktál. S ez különösképpen igaz a volt szocialista országokra, ahol, mint nálunk is, az öntevékeny mozgalmak, alapítványok, egyesületek száma több ezernyi. Igaz, Magyarországon már a múlt század végi ipar- vagy erdőtörvényben foglalkoztak az ártalmak elleni védekezéssel. Tényleges környezetvédelmi intézkedéseket viszont (papíron) csak az elmúlt évtizedekben megszületett törvények hoztak – ám az "erőforrások" és nem a környezet védelmének szemléletével (bányászati [1960], föld- [1960], erdő- és vadgazdálkodási (1961), vízügyi (1964), építésügyi [1964] és egészségügyi [1972] törvény, illetve a levegő védelmére hozott törvényerejű rendelet [1973]). A következő lépés – mondhatni gesztus, a környezetvédelmi szándéknak legalább a kinyilvánítása – az 1976-os környezetvédelmi törvény volt, sok száz, általában máig érvényben lévő szabvánnyal és jogszabállyal (megreformálásuk aligha halogatható sokáig). Ami viszont a tényleges intézkedéseket és a szabályok betarthatóságát illeti, a politikai hatalom valójában meg sem kísérelte, hogy a külföldi kölcsönökből táplált életszínvonal rovására komolyan áldozzon a környezetvédelemre. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az egyre erőteljesebb lakossági megmozdulásokat, szerveződéseket azonnal politikai ellenállásnak minősítette – amitől azok most már valóban azzá is lettek. De a hatalom nemcsak a lakosság aggodalmát (a leveleket, aláírás-gyűjtéseket, majd tüntetéseket) nem vette figyelembe; az egyre határozottabb tudományos ellenérveket is fiókba tette. A környezetvédelem jelképévé – immár valódi polgári engedetlenségi mozgalomként a Duna-mozgalom vált, amely mögé (talán éppen ezért) az ellenzék is felsorakozott. Az egész Európában egyedülálló, alternatív Nobel-díjjal is jutalmazott lendület azonban – sajnos – a rendszerváltás utáni pártosodásban egyre inkább kifulladt; hogy nem sikerült egy, a "zöld" célokat igazán képviselő országgá válnunk, s megint az apró lépések időszaka következhet, azon még nem tudjuk, mennyit veszítettünk.

A TALAJ TERMÉKENYSÉGÉT GÁTLÓ TÉNYEZŐK (nagyítható)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi