Arany középkor
Arany középkor
A Kárpát-medence bányászatának – és vele a föld mélyén rejlő ásványvilág megismerésének – szó szerint vett aranykora a középkor. Már az államalapítás pénzverése is azokra a főként felvidéki és erdélyi bányákra támaszkodott, amelyek azután a 14-15. században Európa arany-, ezüst- és réztermelésének java részét adták. A gazdag középkori bányák sorába illik a tokaji-hegységi Telkibánya is; felszínközeli nemesérceit azokból az ún. horpákból fejtették, amelyeknek tölcsérei körül a környező erdőkben még ma is megvannak a kitermelt meddőkőzet gyűrűi.
Mindezek ellenére a drága ércekben rejlő ásványok gyűjtése és ismerete csak a 18. században fejlődött tudományos rendszerezéssé. 1782-ben lát napvilágot az első, majd Magyar Mineralogia címmel a második magyar nyelvű ásványtan Benkő Ferenc nagyenyedi tanár tollából, s mindjárt követi őket Zay Sámuel orvos ásványtana is. E kiváló korabeli összefoglalások még a kristályformák alapján rendszerezték az ásványokat – így azonban akár egészen más eredetű s tulajdonságú ásványok is egymás mellé kerülhettek. Ezért – a kristálytani osztályozás pótolhatatlan szerepe mellett – a rendszerezés egyre inkább – a fizikai-kémiai összetételre, felépítésre és a keletkezés körülményeire összpontosított. Ezzel a szemlélettel találkozunk az ásvány- és kőzettan hírneves tudósának, Szabó Józsefnek 1861-ben megjelent – s később még háromszor kiadott – Ásványtanában is.
Színesérceink legnagyobb előfordulásai Gyöngyösoroszi térségében vannak; itt a régóta folyó bányászkodás csak a közelmúltban ért véget. Az ólom- és cinkércek a föld alatt kvarcdús telérekben bújnak meg. Legfontosabb ásványaik a szulfidok csoportjába tartozó szfalerit, galenit és pirit. A képen egy Mátraszentimréről származó szfaleritet – cink-szulfidot – mutatunk be: ezt, mint többi társát is, azok a forróvizes oldatok (hidrotermák) telepítették a Mátra andezitkőzeteinek hasadékaiba, amelyek az Északi-középhegység miocén vulkánosságának befejezéseként törtek fel. A szfalerit a legtöbb szimmetriaelemmel rendelkező szabályos kristályrendszerbe tartozik. Leggyakoribb kristályformái az itt látható példányon is kivehető, 12 lapú rombdodekaéder és a tetraéder, de gyakran megjelenik apró szemcsék ún "tömeges" halmazaként is
A Tapolca melletti Haláp-hegy közel 3 millió éves bazaltvulkán. Két hatalmas lávaömlés-sorozatból épült fel, amelyeknek kőzetanyaga – kihűlésükkor oszloposan elvált bazaltorgonák formájában – jól láthatóan egymásra települ. Az egykori vulkán déli oldalába mélyített kőbánya (ha a legdurvább is) nem az első emberi nyom a hegyen. Már a rómaiak is megtelepedtek itt, s a bazalt hólyag- (vagy "mandula") üregeiben nyilván ők is észrevették a különböző zeolitásványok lenyűgöző, hosszúkás tűit
