Gond a meteorológusoknak, jó a természetnek
Gond a meteorológusoknak, jó a természetnek
A különböző klímajellegek találkozása a növényzet számára igen kedvező. Alapfeltétele a gazdag és változatos növénytakaró kialakulásának. Ezért van hazánknak olyan sokszínű, varázslatos természeti képe.
Egyetlen nap alatt akár a Kaszpi-tó partján vagy a messzi havasok magasában érezhetjük magunkat. Esetleg a tengerparti homokdűnéken vagy a belső-ázsiai sós sivatagban vélünk járni. De képzelhetjük magunkat ősi lápok labirintusában bujdosó magyarnak a török hódítás alatt. Csak egy kicsit kell ismernünk hazánk növényvilágát, és hihetetlen lehetőségek tárulnak elénk.
Ha például a kerecsendi tatárjuharos lösztölgyesben járunk, akár a Fekete-tenger vagy a Kaszpi-tó déli partjainál sétálnánk. A különböző tölgyek és a tatárjuhar lombján átszűrődő fényben a piros virágú parlagi rózsa illatozik, kecskerágók himbálják kis püspöklila terméseiket és a messzi Kelet-Ázsiáig terjedő törpemandula virágzik.
Aki eljut a Bükki Nemzeti Park szigorúan védett területére, olyan évszázados bükkerdőkben, mészkőszurdokokban járhat, ahol a sűrű, sötét lombkorona védelmében hűvös, párás félhomályban, vagy meredek sziklaszirtek zugaiban a havasok és a letűnt jégkorszak kincseire bukkanhat.
Olyan ez, mintha a Kárpátok vagy az Alpok magasaiban járnánk, vagy egy időgép 10-20 ezer évvel visszavinne minket az utolsó jegesedés korába. A sziklák repedéseiből kék virágú havasi iszalag kúszik elő, és a nagy levelű erdőalji növényzet védelmében szerényen húzódik meg a havasok sárga virágú ibolyája.
Ha az északnyugat-európai homokdűnék fenyővel benőtt tájainak fenséges nyugalmára vágyunk, keressük fel a Bakony híres ősfenyvesét. Ugyanaz a hangulat fogad, mint az északi tengerpart dűneerdeiben. Az erdeifenyves kisavanyodó homoktalaján az atlantikus tájak apró hírmondói, körtikék, avarvirágok üdvözölnek minket.
Azok számára, akik a néprajzi leírásokból, történelmi regényekből nem tudják elképzelni, milyen is volt a hajdani vízi-lápi-mocsár világ, ahol betyárok bújtak meg és a halászok, pákászok keresték megélhetésüket, ajánljuk, hogy keressék fel a fővárostól alig egy órára levő Turjánvidéket. Ősi vízfolyások nyomán kialakult tőzeges talajú égeres láperdők, láprétek különleges képe fogadja őket.
A feketén csillogó lápvizekből "lábakra" támaszkodó, karcsú égerfák emelkednek ki. Tövüknél a sátort alkotó gyökerek közé iszap, humusz halmozódik föl. Erre telepednek a finoman csipkézett levelű páfrányok, a gyakori tőzegpáfrány és az igen ritka tarajos pajzsika, amit jégkorszaki maradvány növénynek tekintenek és amely hazánkban már csak itt található. A láperdők vízfolyásaiban tömegével él a békaliliom. Finoman sallangos hajtásai a víz alatt lebegnek, dús virágú, gyönyörű rózsaszín virágzatát a víz fölé emeli. Rejtett, szerény kincse a láperdőnek a ritka kúszó csalán, amely jelzi az ősi vízfolyásokat. Látványos szépsége pedig a sárga vagy mocsári nőszirom.
A nagy belső-ázsiai sós puszták, sós sivatagok képét találjuk meg azokon a szikes talajú területeken, amelyek néhány ezer évvel ezelőtt, a mainál melegebb, szárazabb éghajlat alatt alakultak ki hazánkban. Az egykori öntésterületek kiszáradó részein, a talaj alsóbb rétegeiből történt sófelvándorlás és -felhalmozódás révén keletkeztek. Ma ezek a leggyengébb termőértékű talajaink.
A száraz szikeseket a sókoncentrációnak és a humusztartalomnak megfelelően (kis területen is), éles határokkal rendelkező, foltos, mozaikos növényzet borítja. A legkedvezőbb termőhelyeken a szikes pusztarétek alakulnak ki. Ezeknek van a legmagasabb és a legsűrűbb növényzete. A sok apró sziki lóherétől és a tömegesen virágzó rózsaszín cickafarktól már messziről feltűnő. A legrosszabb termőhely a vakszik. Repedezett talaja a nyári szárazságban felhalmozódott sókristályoktól vakítóan fehér, csillogó foltokat alkot. Csak néhány szál útifű, sóballa, bárányparéj tengődik rajta. A száraz szikesek legfeljebb időleges legelőnek alkalmasak.
A nedves szikesek nem a sótartalomban, hanem abban különbözik a száraz szikesektől, hogy általában nyár közepéig vízzel fedettek. Ahol a talajvízszint egész évben elég magas, ott alakul ki a legértékesebb sziki növényzet, az ecsetpázsitos sziki rét, amely jó szénát adó kaszáló. A legrosszabb nedves szikes az ún. szikfok, amelynek sótartalma a vakszikével megegyezik. A vaksziknél csupán annyival kedvezőbb termőhely, hogy nyár közepéig többé-kevésbé vízzel borított. Ilyenkor sok keleti sótűrő növényfaj él a szikes pocsolyákban, mint pl. a mézpázsit, ecsetkáka, szittyók, egérfarkfű, keserűfű, szikizsázsa, tatárlaboda. Nyár végére azonban ez is teljesen kiszárad.
Bugac futóhomokfoltjai, homokbuckái kicsiny homoksivatagot varázsolnak elénk. Egyik legértékesebb természetvédelmi területünkön, a Kiskunsági Nemzeti Parkban találhatjuk. A futóhomokon csak egyéves rozsnok fajok élnek, a homokpusztákon a magas csenkesz gyepjében keleti pusztai virágok nyílnak, és ritka, bennszülött (endemikus) növények pompáznak, mint például a tartós szegfű. A selymes fényű, hullámzó árvalányhaj tömeg messziről hatalmas tenger látszatát kelti.
Mintha a Földközi-tenger vidékén járnánk, olyan körülöttünk a természet, ha megmásszuk legdélibb hegységünket, a Mecseket és a Szársomlyót. Ezüsthárserdők és ritka, melegkori maradvány (reliktum) növények, örökzöldek díszlenek mindenfelé. A Zengőn él a magyar flóra egyik ritkasága, a mediterrán bazsarózsa bennszülött alfaja, a bánáti bazsarózsa. A Szársomlyón találjuk a méteres, dús virágú sárgás-bíbor-barna rozsdás gyűszűvirágot. Rendkívül ritka, kiemelten védett növényfaj. Ha van bátorságunk havas télben a Szársomlyóra kapaszkodni, akkor egy tünékeny csodát is láthatunk, a magyar kikericset. Gyakran már január közepén virágzik és egy-egy halványrózsás virága igen rövid (2-3 nap) életű. Tavasszal már hiába keresnénk, mert májusra teljesen visszahúzódik föld alatti hagymagumójába.
Habár a növénytakaró változatosságát, a táj képét egy-egy uralkodó faj döntően befolyásolja, például a tölgyes erdőt a tölgy, a nádast a nád, a növénytársulások színességét, szépségét, gazdagságát az őket alkotó fajok sokasága, változatossága határozza meg. Ezt igen egyszerű elképzelni. Ha – mondjuk májusban – helikopterről tekintünk le a budai hegyekre, a tölgyes erdő fentről elég egyhangú képet ad, szinte csak egyetlen fafajt, tölgyet látunk. Ha viszont besétálunk az erdőbe, és közelebbről szemléljük a növényzetet, akkor káprázatos sokaságát találjuk a szebbnél szebb, színesebbnél színesebb virágoknak. Szellőrózsák, lednekek, gyöngyvirág, salamonpecsét, tüdőfű, harangvirág, gyöngyköles, ezerjófű, nőszirom, koronafürt, galaj, s még megannyi virág tölti be az erdő alját. Minél több faj alkotja a növénytakarót, azaz minél gazdagabb egy-egy terület flórája, annál színesebb a növénytakaró összetétele, habár ez a tájképben nem mindig tükröződik.
Hazánk flórája igen változatos, mivel aránylag kis területén több különböző növényföldrajzi hatás találkozik. Legtöbb faj európai, eurázsiai, de jelentős a keleti származású pusztai elem, vannak kárpáti, mediterrán sőt havasi és északi növények is. A magyar flóra gazdag bennszülött (endemikus) és maradvány (reliktum) fajokban is.
Ha szeretjük a növényeket, ha megismerjük őket és nyitott szemmel járunk a természetben, sok különleges ismeretlen tájat, természeti értéket és szépséget fedezhetünk fel.
Tőzegpáfrány, sárga tündérfürt és más mocsári növény alkot sűrű növénytakarót az alföldi lápvidéken
Pozsgás sziki-növényzet a sziksós talajon
Egy terület, például Magyarország növényfajainak összessége a flóra.
Egy terület tájképi arculatát a növénytakaró, vegetáció határozza meg.
A földfelszínt borító növénytakaró a fajok alkotta növénytársulásokból (asszociáció) (pl. szikes tölgyes), illetve az általuk alkotott formációkból (pl. tölgyes) alakul ki.
Egy terület tájképi arculatát a növénytakaró, vegetáció határozza meg.
A földfelszínt borító növénytakaró a fajok alkotta növénytársulásokból (asszociáció) (pl. szikes tölgyes), illetve az általuk alkotott formációkból (pl. tölgyes) alakul ki.
J. K. M.
