A mocsári teknős

Full text search

A mocsári teknős
A teknősök szerte a Földön elterjedt népes csoportjából csupán a mocsári teknős (Emys orbicularis) él Magyarországon. Hátpáncélja általában 20-25 cm hosszú, rajta zöldesfekete alapon sárga pettyeket és vonalkákat találunk. Sárgán pettyes az állat feje is, míg haspáncélja sárgás, nagyobb, szabálytalan alakú foltokkal. A mocsári teknős kedveli a vízinövényekkel benőtt tavakat, széles árkokat, kanálisokat, nagyobb mocsarakat, de több halastórendszer területén is gyakorinak számít. Téli álmából március végén, áprilisban ébred, és néhány hét múlva, de legkésőbb májusban párzik. A nőstény júniusban a vízközeli laza talajban kis gödröt kapar, és abba rakja le 3-15 hosszúkás fehér tojását. Ezután betemeti őket, a földet haspáncéljával eligazgatja, majd sorsukra bízza a tojásokat, és visszatér a vízbe. Az embriók a nap melegének hatására fejlődnek, a kis teknősök augusztusban vagy szeptemberben bújnak elő. Páncéljuk alig hosszabb két centiméternél, de egyébként pontosan úgy néznek ki, mint szüleik. Ösztönösen nyomban a víz felé sietnek, ahol önállóan vadásznak férgekre, rovarokra, majd az időjárástól függően október végén vagy november elején téli pihenőre vonulnak. Beássák magukat az iszapba, és dermedten pihennek egészen a következő év tavaszáig.
A mocsári teknős ragadozó természetű, zsákmányát a vízben szerzi meg. Elfogja a békát, a békalárvát, a gőtéket, az apró halakat és vízirovarokat, de nem veti meg a fenéken mászó csigákat sem. Éjjel jár zsákmány után, napközben legfeljebb sütkérezés közben lehet megfigyelni. A partoldalra vagy a vízből kiálló tuskóra néha féltucatnyi teknős kapaszkodik fel, hogy élvezzék a forró sugarakat. Közben éberen figyelnek mindenfelé, és a közeledő ember elől idejekorán menekülnek, a vízbe csusszannak.
A nyári hónapokban néha egy-egy sárgás páncélú szárazföldi teknőssel is találkozhatunk, különösen a városok és más települések környékén. Ezek az állatok (többnyire görög vagy mór teknősök) nem a hazai faunából valók, turisták hozzák őket a Balkánról vagy Olaszországból, aztán, amikor egy idő után rájuk unnak, egyszerűen szabadon engedik a szerencsétleneket. A teknősök nyáron jól megélnek, zöld növényeket és lehullott gyümölcsöt fogyasztanak, de hiába rejtőznek el ősszel, a többnyire kemény középeurópai telet nem bírják ki, elpusztulnak.

Egyetlen hazai teknősfajunk, a mocsári teknős, tojásokkal szaporodik

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi