A nyári lúd, a vetési lúd és a nagy lilik

Full text search

A nyári lúd, a vetési lúd és a nagy lilik
Egyetlen fészkelő lúdfajunk a nyári lúd (Anser anser), a házi libafajták őse. Tollazata szép szürke, ezért az Alföldön szőke libának is nevezik, csőre és lábai hússzínűek. Hangja az ismert gágogás, pontosan ugyanaz, amit a faluszéleken hallhatunk a csapatokban legelő leszármazottaktól, a fehértarka házi libáktól.
A nyári lúd vonuló madár, november végén, december elején indul útnak, de dél-európai és észak-afrikai telelőhelyeiről már februárban visszaérkezik. A párok egész évben összetartanak. A tojó márciusban a nád között épült nagy fészkén kezd kotlani 5-6 fehér tojásán. A gúnár a közelben őrködik, és minden közelgő veszélyre nyomban figyelmezteti párját. A négy hét múlva kikelő kislibákat közösen vezetik. Egymás után, igazi libasorban úsznak a vízen, vagy gyalogolnak a parti legelő harmatos füvében. Amíg a kicsinyek a fűszálakat csipdesik, a két öreg madár kinyújtott nyakkal őrködik a biztonságuk felett. A fiatalok a nyár derekán már repülnek, ettől kezdve az összeverődött nyári lúd családok csapatokban járják a legelőket, később a kukoricatarlókon is megjelennek.
Szeptember végén tűnnek fel a tundrák felől érkező libák első szabályos V betűi. A vetési lúd (Anser fabalis) inkább a Dunántúlon látható nagyobb számban, a nagy lilik (Anser albifrons) az Alföld tágas legelőit kedveli. Napközben kisebb-nagyobb csapatokban legelnek, alkonyatkor pedig a vízre húznak, ahol az éjszakát töltik. A nagy gyülekezőhelyeken, például a tatai Öreg-tavon, a Velencei-tó menti Dinnyés-Fertőn vagy a Hortobágy nagy halastavain több tízezer nagy madár is együtt éjszakázhat. Reggel egyszerre kelnek fel, nagy gágogással keringenek egy ideig a víz felett, majd csapatokra szakadozva elindulnak a táplálkozóterületek felé.

Egyetlen fészkelő lúdfajunk, a nyári lúd, példás családi életet él

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi