A magyar vers
A magyar vers
A szépirodalmi művek egy része mind hangzó, mind pedig írott formájában a köznapi beszédtől eltérő, dallam nélkül is az ének és a zene ritmusára emlékeztető rendezettséget mutat. Ezt a rendezett szövegformát versnek nevezzük. Minden nép költészetében már a legősibb, szóbeli vagy énekelt szövegekben felismerhető valamilyen versforma.
Földi Jánosnak A versírásról szóló tanulmánya egy korábbi, 1787-ben közzétett dolgozata nyomán 1790-ben készült. A kéziratban maradt munka teljes szövegét csak 1962-ben adta ki a Tankönyvkiadó
A vers: hangritmus szerint rendezett szöveg.
A ritmus: az emberi tudat számára érzékelhető sorozatos ismétlődés, rendezettség térben és időben.
A versritmus: a nyelvi szöveg sorozatosan ismétlődő, felismerhető, érzékelhető hangzásbeli rendezettsége.
A verses szövegformát a szépirodalom, azon belül is a zenéhez, énekhez, tánchoz is szorosan kapcsolódó régi, közösségi szerepű szóbeli költészet hozta létre.
Minden vers közös jellemzője egyetlen "fordulat": a verssor. Ez az elemi egység azután – különféle nyelvi tényezők rendezettsége által – további, kisebb egységekre tagolódhat, illetve nagyobb egységekbe rendeződhet.
A vers és a zene ritmusának közös hangtani alapja a hang fizikai szerkezete, amelynek tényezői az erősség, a magasság, az időtartam és a hangszín (vagy -minőség). Ezek a tényezők a természetes élőbeszéd folyamatát is érzékelhető részekre tagolják (beszédritmus).
A versritmus mesterséges, ember által létrehozott rendezettség, de ugyanazokkal a részben természeti, részben természetfeletti eredetű sajátosságokkal rendelkezik, mint amelyek az ember ritmusérzékét kialakították.
Minden nép nyelvében működnek a beszéd ritmusos rendezettségét elősegítő hangtani és mondattani lehetőségek, ritmuselvek. Ezek szolgáltatják a versformák, a versrendszerek létrejöttének és továbbélésének nyelvi alapját.
A verssor (a fordulatot, visszatérést, barázdát jelentő latin 'versus' szóból) a vers legősibb, leglényegesebb, mindmáig elmaradhatatlan, meghatározó alapeleme.
A régi, énekelt költészet verssorai több szempontból is zárt, önálló egységet alkottak: egybefonódott bennük egy teljes, értelmes nyelvi mondat, egy zenei dallamsor és a hangzó szöveg egy felismerhető, érzékelhető, megismételhető szerkezetű egysége.
A szótag mindenféle versritmus legkisebb, elemi egysége. A szótagnak önmagában nincs jelentése. Létezésének nincs nyelvi oka, csak beszédritmikai magyarázata.
A hangzó szöveg szótagjainak mennyisége és minősége (egymáséhoz viszonyított erőssége, hosszúsága, magassága és hangszíne) meghatározó szerepet játszik a versritmus megvalósulásában és érzékelésében.
Nyelvünk hangtani és mondattani sajátosságai lehetővé teszik több, különféle eredetű versrendszer és verselési mód érvényesülését a magyar költészetben.
Az ütemhangsúlyos verselés
Az időmértékes verselés
A klasszikus időmértékes verselés
Az újmértékes verselés
A szimultán verselés
A szabadvers
