A magyar protestantizmus a 19. században

Full text search

A magyar protestantizmus a 19. században
II. Lipót uralkodása elején, az 1790-91-es országgyűlésen megszületett a protestánsok valódi egyenjogúsítását tartalmazó és közjogi helyzetét is szabályozó törvény. E törvény a katolikus vallás jogi helyzetét "uralkodó vallásként" határozta meg, ugyanakkor a protestáns egyházakat szabad és önkormányzattal bíró egyházaknak minősítette. Az autonómia szabad templomhasználati, iskolaalapítási, vagyonkezelési jogosítványt jelentett; megszűnt a hivatalviseléssel és az áttérésekkel kapcsolatos korlátozások sora. A vegyes házasságokkal kapcsolatban e törvény úgy rendelkezett, hogy ha az apa katolikus, minden gyermek katolikus legyen, ha azonban protestáns, akkor a fiúgyermekek protestáns hitben nevelhetők. Ez utóbbi megengedő formula később sok bonyodalmat okozott, hiszen a katolikus egyház a továbbiakban is házassági feltételként ragaszkodott a reverzálishoz. Ebben az időben az ország lakosságának 16%-a református, 8%-a pedig evangélikus volt (szemben az 52% katolikussal, 13% ortodoxszal).
Státusuk rendezését követően bontakozott ki a két nagy protestáns egyház együttműködésének, közeledésének folyamata, amelynek során még az egyesítés gondolata is felmerült, bár nem vált valósággá. Megvalósult viszont a protestáns rendek egyöntetű és mind radikálisabb fellépése a reformkor országgyűlésein, amelyek napirendjén igen nagy számban szerepeltek a protestánsok sérelmei, különösen a vegyes házasságok, illetve a reverzális ügyében. A szakadatlan viták egyetlen eredménye az volt, amikor törvény született arról, hogy a gyermekek vallását 18 éves korig nem lehet megváltoztatni, és ha ezen időkig valaki tagja volt valamely egyháznak, azon egyházhoz tartozása a továbbiakban nem vitatható. A reformkori folyamatokat végül az 1848-as országgyűlés zárta le, amely az összes állam által elismert felekezet egyenlőségét és kölcsönösségét mondta ki.
A hazai protestáns egyházak közül a szabadságharc támogatásában főleg a reformátusok jeleskedtek, aminek következtében a megtorlás is jelentős mértékben érintette az egyház papjait, tagjait, de vagyonát és szabadságát is. 1859-ben "protestáns pátens" kiadására került sor, amely megszüntette az autonómiát; új szervezeti rendet írt elő, és biztosította az állam beleszólását az egyházak ügyeibe. A gyülekezetek zöme e parancsnak és az általa bevezetett új egyházi rendtartásnak is ellenállt: az autonómiának olyan nagy tekintélyű védelmezői voltak, mint pl. a kor ismert református vezetője, id. Révész Imre.
A korábbi jogállapothoz való visszatérés csak a kiegyezéssel következett be, az 1868-as vallásügyi törvények pedig a 48-as jogegyenlőséget voltak hivatva biztosítani. A legsérelmesebb ügyben, a vegyes házasságok dolgában olyan rendelkezés született, hogy a gyermekek nemük szerint kövessék szüleik vallását. Az emancipáció további állomásaként a református és evangélikus egyház püspökei és főgondnokai főrendiházi tagokká lettek, és rendeződött az egyházak és intézményeik anyagi támogatásának ügye is. A század utolsó harmadában végre megszülettek a református egyház, majd az evangélikus országos szervei is: az egyházalkotmányok szerint a presbiteri elven szerveződő egyház legfőbb szerve a reformátusoknál az Egyetemes Zsinat, az evangélikusoknál pedig az Egyetemes Gyűlés lett.

A nyírbátori református templom belső tere

Protestáns prédikátorok megpróbáltatásai a lipótvári börtönben, 1676-ban

Az aszódi evangélikus templom oltára
H. P.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi