Néphit, népi vallásosság
Néphit, népi vallásosság
Minden népnek megvannak hitéletében is a maga hagyományai és szokásai, amelyek nem a teológiai tanításból, a szervezett egyház létéből, hanem a népi jámborságból fakadnak. Öltöztetős Mária-szobrok, ráolvasások és apokrif imák, templomi ülésrendek, a népélet liturgikus tárgyai őrzik az eleven népi vallásosság emlékeit; a vallási élet olyan mélyrétege ez, amely sokszázados értékeket hagyományoz, és makacsul túlél évszázadokat, történelmi sorsfordulókat is.
Templomi zászlók alatt vonuló palóc búcsúsok
A vallási életben hagyományainak számos rétegét megőrző, különösen a reformáció óta más és más hitvallásos tanrendszerekkel és sajátos felekezeti kultúrákkal szembekerülő népi vallásosság az egyházak tan-, norma- és hitéleti elveinek a paraszti élet mindennapjaira való lefordítása, egyszerűsítése, emberközelivé, mindennapivá alakítása. E fogalom lényege az egyházak általi be- és elfogadása, jelenségei éppen ezért sok szálon kötődnek a felekezeti vonásokhoz. Az e jelenségek között és mögött megbúvó néphit a vallásosság és hiedelemszerűség sokkal archaikusabb, az egyházak szemszögéből már-már illegális rétegét, a hitek, hiedelmek, babonák világát is magába foglalja, amelyben a felekezeti-hitvallásos vonások már elmosódnak, ám tovább élnek esetenként ősi pogány rítusok, mágikus praktikák.
