Sláger
Sláger
Egy adott társadalom lelkületére az a legjellemzőbb, hogy mely dalaiból lesznek slágerek.
Koncz Zsuzsa
Máté Péter
A magyar slágertörténet Homérosza Zerkovitz Béla volt. Építészmérnökként kezdte. Csúfolták őt lopkovitznak, füttykomponistának, aszfaltszerzőnek, de őt ez nem zavarta. A pesti aszfaltot, a főváros utcáit a költészet magasságába emelte ("Van a Bajza utca sarkán..."), és saját szövegeivel ("Tanulj meg fiacskám komédiázni", "Mi muzsikus lelkek") – tökéletes harmóniában a dallammal – ki tudta fejezni az emberek érzéseit. Akkor még nem volt kötelező, hogy a sláger egyben táncdal is legyen. Seress Rezső zenéjére sem lehetett táncolni. Őrá is ráragadt a füttykomponista jelző, igaz, a Kis Pipa vendéglőben – ahol a jogdíjak egyenlőtlen áramlását kiegészítendő zongorázott -, csak egy ujjal tudta kipötyögtetni a dalait. A "Szomorú vasárnap" nemcsak kiváltott egy öngyilkossági hullámot az egész világon – mely végül magát Seresst is elragadta -, de akkora világhírnevet jelentett szerzőjének, hogy Ray Charles is műsorára tűzte ezt a számot, s amikor az 50-es években a francia televízió műsort készített Budapest nevezetességeiről, a Kis Pipába is ellátogatott. A pesti legendák szerint – 1965-ben, amikor Budapesten szerepelt – Louis Armstrong is felkereste Seress Rezsőt a Kis Pipában. Miután azonban egymás nyelvét nem beszélték, Armstrong egy fésű és szalvéta segítségével "játszotta el" a Szomorú vasárnapot a meglepett szerzőnek.
A többi Seress-dal idehaza hódított: "Csak átutazó vagyok itt a földön", "Ha néha visszaűznek téged...", "Szeressük egymást gyerekek...". Ha felidézzük még az immár klasszikussá vált Zerkovitz-dalokat is ("Néha, néha visszajönnek", "Hulló falevél"), méltán nevezhetjük mindkettőjüket – Seresst és Zerkovitzot – inkább zeneköltőnek, mint slágerszerzőnek.
Brodszky Miklós amerikai karrierjével bizonyította, hogy magyar szerző is elérheti a világszínvonalat, különösen, ami az angol valcert illeti ("Kérem egy szóra"). Másokat is megihletett ez a forma: Buday Dénes "Merci bien", Carlo De Fries "100 piros rózsa", Polgár Tibor "Ez lett a vesztünk", "A két szemed szeretett legtovább". Ugyanakkor a swingellenes magyar szöveg nagy akadálya volt slágereink külföldi terjedésének. Kozma József például Párizsban és francia szövegre írta a nálunk "A két szemét" címmel ismert dalt. Divat volt persze a foxtrott is (Lajtai Lajos "A régi mániám", "Jöjjön ki Óbudára"), a tangó is hódított (Eisemann Mihály "Szeretem én", "Lesz maga juszt is az enyém"). Utóbbi két példánk szövegét, s még olyan ismert dalokét is, mint az "Itt a lux...", "Jaj de csúcsik ez a banánhéj", "Tenyeremen hordom", a II. világháború előtti kor legzseniálisabb szövegírója, Harmath Imre fogalmazta meg. A szövegírók között neki volt a legtöbb humora. A háború idején munkaszolgálatra küldték, s ezzel véget is ért a Harmath-szövegek korszaka.
