Irodalmi hatások és harcok
Irodalmi hatások és harcok
E vázlatos seregszemle is jelzi, hogy a „nemzedék” elnevezés inkább az írók életkorára és fellépésük idejére utal – egyébként Babits is harmadik nemzedékként számolt velük, mint a Nyugat utánpótlásával –, semmint közös stílustörekvéseikre vagy tematikájukra. Otthonosak voltak a legtöbb európai irodalomban, s meglepő gyorsasággal formálták ki írói egyéniségüket. Összetartozásukat az említett antológiák (mellettük az 1937-ben megjelent Új magyar költők), utóbb néhány folyóirat (1935-től a Vigília, 1942-43-ban az Ezüstkor) erősítette, ízlésük egységesülését pedig nemzedéki csatározások (Kassák Lajos, Szerb Antal és Halász Gábor) során írt vitacikkeik jelezték. Kivált Halász Gáborral polemizáltak, aki a prózaírók elé Balzac példáját állította, ők azonban szívesebben követték azokat a modern írókat, akik a cselekmény felbontásával, esszéizálásával és a hagyományos időszemlélet átalakításával kísérleteztek, s akikről Lovass Gyula írt nemzedéki önvallomásként is értelmezhető esszét Játékos Európa címmel az Ezüstkorban. A hazai írói törekvések közül Márai Sándornak a polgári életértékek mellett tett elkötelezett hitvallása és az Egy polgár vallomásai önszemlélete is hatott rájuk, elsősorban a Tegnap és Szabadság címmel ironikus önéletírásait közreadó Kolozsvárí Grandpierre Emilre (1907-1992). A népi írók szociográfiáinak példája nyomán létrehozták a Szolgálat és Írás Munkatársaságot, amely különféle műfajú (költői és prózai) könyvek kiadásával a város és a városi emberek életét derítette volna föl. (A sorozatból végül csak egyetlen kötet, Szabó Zoltán Tardi helyzete jelent meg.)
