MÁRAI SÁNDOR (Rónay László)

Full text search

MÁRAI SÁNDOR
(Rónay László)
Magyarországon a két világháború között sem alakult ki nyugat-európai értelemben vett polgárság. Ennek részben a polgári hagyományok hiánya a magyarázata. Ezt a hiányzó, kultúrával átitatott, szívós munkával megalapozott életformát voltaképpen a kassai születésű Márai Sándor mutatta fel és idealizálta regényeiben és „őrjárataiban”.

Márai Sándor portréja az 1930-as évekből

Márai Sándor legendás kassai szülőháza
Öntudatosan vállalta a „polgári” minősítést, hiszen ezt az osztályt tekintette a kultúra megteremtőjének és méltó hordozójának.
Kassai polgárcsaládban született 1900-ban, San Diegóban hunyt el 1988-ban. A hagyományos polgári értékrend, a munka szeretete és a hagyományok tisztelete egész életére szólóan meghatározta gondolkodását.
1918-ban került Budapestre, 1919-ben, a proletárdiktatúra bukása után emigrált, német nyelvű lapokban és szülővárosa orgánumaiban jelentette meg cikkeit, elbeszéléseit. Kapcsolatba került Thomas Mann-nal, elsők között fedezte föl Franz Kafkát, magától értetődő természetességgel mozgott a világirodalomban. Németországból Párizsba költözött, itt a francia próza nagyjainak műveivel ismerkedett meg, s 1925-től rendszeresen jelentette meg különféle műfajú írásait Az Újság c. lapban.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi