Határ Győző (1914–)
Határ Győző (1914–)
Ha Szentkuthy ihletői az utazás és a könyvekből felidézhető végtelen csodái, alkotóhelye pedig a filosz jellemzője: könyvtárszobája, Határ Győző élete maga a kaland, alkotóhelye a hazai, majd külföldi emigráció. Az életrajz eseményei általában fontosak bármely életmű alakulása szempontjából. Háttérként. De olyan népeknél, ahol a történelem állandóan beleszól a magánemberi életpálya alakulásába – mint például a közép-európai térségben –, ott elsőrendűen meghatározóvá válik, és nemcsak a tematikába, de a művek alkotói retorikájába is sugalmazóan beleszövődik. Határ Győző nagyterjedelmű próza- és drámaírói, költői, esszéista és filozófiai indíttatású életművében egymást keresztezik a modern irodalmi áramlatok és a közvetlen történelmi viszonyítottság, amelyről az Életút három kötetében (1993-1995) beszélgetés formában ő maga számol be. Regényei közül a Heliáne (1947), Az őrző könyve (írta: 1949, megjelent: 1975), Anibel (írta: 1955, megjelent: 1970), Köpönyeg sors (1985) a legkiemelkedőbbek, színműveinek gyűjteménye a Sírónevető két kötete (1972), kilenc részes világdrámája Golghelóghi (1976) címet viseli, filozófiai művei közül az Özön közönyt (1980) és a Szélhárfa három kötetét említhetjük (1982-1983), valamint Intra muros c. filozófiai-politikai dialógusát, amelyben 1978-ban előre leírja a rendszerváltás szellemi folyamatát; verseinek hazai gyűjteménye A léleknek rengése címmel 1990-ben jelent meg.
Ha Határ Győző legismertebb, a háború után még itthon írott és meg is jelent regényét, a Heliánét olvassuk: figuráit tekintve mintha a Prae világában járnánk. Vagy mégsem? Ami közben történt, vízválasztó. Határ Győző például megjárja Horthy börtöneit (a Csodák országa hátsó Eurázia c. kéziratos regényciklusáért – mely könyvalakban majd csak 1988-ban jelenik meg külföldön – öt év fegyházra ítélve), véletlen résztvevője és majdnem áldozata egy börtönlázadásnak, szemtanúja a véres megtorlásnak, büntetőszázadba kerül, megszökik, ellenálló lesz. A háború előtt a jobboldallal került szembe, az ostrom után a kommunista rendszer közösíti ki az első perctől. A Heliánét és verskötetét (Liturgikon, 1948) zúzdába küldik, a regény kritikusa a vezető irodalmi folyóiratban életveszélyesen megfenyegeti a szerzőt. De a folytatás is hasonló: a határátlépés kísérlete miatt kiszabott két évet egy féllel még megtoldják Az őrző könyve kéziratának ismeretében; 1956-ban emigrál, 1957-től Londonban él.
A háború után írott könyvekben a kísérlet, a kaland és a játék már más értelmezést kap, és megítélést vált ki. A személyes szabadságot megcsúfoló valóság kísérteties jelenetei másfajta hangszerelést kényszerítenek a műfaj újabb alkotásaira. Az illúziók visszavétele következik, tematikai önkorrekció: a fasizmus, a század botránya egy megrázó esemény volt, amin túl lehetett jutni. Égetten, káprázó szemmel, de: a túlélés esélyét melengetve. Ha szétfeszítette is az emberi összetartozás kereteit, ellenében lehetett hivatkozni az emberi kapcsolatok szentségére. A tragikus meghasonlás ezután következett: akik fegyvertársak voltak az emberség nevében – a győzelem után szembekerültek. Mást-mást értve a szabadság fogalmán. És mihelyt a megosztódást hatalmi helyzet is minősítette, az összetartozás érzése helyett a gyanakvó éberség válik jelszóvá, szemben vele pedig a mártír magánya szimbolikussá. Itthon az Újhold pályakezdő költői mellett éppen Határ Győző döbben bele ebbe: a tolerancia helyett az állandósult viszályt és veszélyt észleli.
Határ Győző beszélgetőtársa az Írószövetség estéjén 1991. június 3-án Kabdebó Lóránt
Határ Győző művei, köztük a Pepito és Pepita, az 1980-as években jelentek meg újból Magyarországon
