Szentkuthy Miklós (1908-1988)
Szentkuthy Miklós (1908-1988)
Mennyiségét tekintve is impozáns prózaíró, esszéista és műfordítói életműve alkotástípusát tekintve két, látványosan szétváló részre bomlik. Az első egyetlen mű – talán legjobb, de mindenképp leghíresebb alkotása – a Prae (1934) és az azt követő-kiegészítő meditációk gyűjteménye: Az egyetlen metafora felé (1935); a másik az Orpheus-füzetek címmel a háború előtt kötetenként megjelentetett (1939-1942), majd Szent Orpheus Breviáriuma címmel a hetvenes-nyolcvanas években újra kiadott és továbbfolytatott kultúrtörténeti eszmélkedések gyűjteménye: a tudat maszkos önvizsgálódásainak sorozata. Közben regények sorában éli át a művészetek nagyságainak (Mozartnak, Haydnnek, Goethének, Dürernek, Händelnek) életéből és műveiből fakadó alkotói és létproblémákat (Divertimento, 1957, Doktor Haydn, 1959, Arc és álarc, 1962, Saturnus fia, 1966, Händel, 1967), majd ugyanígy gondolja át a történelem megidézéséből kiolvasható etikát (Burgundi krónika, 1959, Hitvita és nászinduló, 1960, A megszabadított Jeruzsálem, 1965). A kettő keresztezési pontján magasodik a létproblémákat és a maszkos történelmi tájékozódást egybeszövő regény, a Fejezet a szerelemről (1936). Tanulmányait Múzsák testamentuma címmel gyűjtötte egybe (1985), élete végén pályáját Frivolitások és hitvallások (1988) beszélgetéskötetben összegezte.
Szentkuthy Miklós Hegyi Katalin irodalomtörténésszel, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársával, és feleségével, Dollykával
Szentkuthy Miklós 1938-ban, az Eucharisztikus Kongresszus idején a képen látható ornátusban járta végig taxival Budapest utcáit. Ebben a ruhában köszöntötte az életművét feldolgozó Kabdebó Lórántot
