A világi tárgyú szövegemlékek
A világi tárgyú szövegemlékek
A kései ómagyar korból a latinból fordított szövegeken kívül világi tárgyú eredeti magyar emlékeink is maradtak. Fontosságuk nemcsak szókincstani szempontból jelentős, hanem – éppen a latintól való függetlenségük miatt – mondattani tekintetben is igen becsesek.
Legkorábbi eredetiben fentmaradt históriás énekünk, a Szabács Viadala egy 150 soros verstöredék, amely Mátyás királynak egyik dicsőséges haditettét beszéli el. – A mindössze két sorból álló Soproni Virágének a magyar nyelvű szerelmi líra első emléke a 15. század végéről. – Szókincstani, valamint kultúrtörténeti vonatkozásban is jelentősek a korabeli kelengyelajstromok; a jogi szókincset, mondatfűzést közvetítik a nyugták, azaz a menedéklevelek és a becsületbírósági ítéletek. Legnagyobb jelentőségűek azonban kétségtelenül a magánlevelek, az ún. misszilisek. Ezek ugyanis a mindenkori élő, beszélt nyelvet bármely egyéb forrásnál hűségesebben tükrözik. Több olyan jelenség található meg bennük, amely a kódexek nyelvéből hiányzik, és amely már a következő korszak nyelvi változásai felé mutat – ezzel is igazolva azt, hogy a változások mindig a beszélt nyelvben, a mindennapi nyelvhasználatban indulnak meg, onnan terjednek tovább. Kivételes forrásértékük mellett azonban ezek a levelek a 15. század végének, de méginkább a 16. századnak apróbb-nagyobb gondjaiba, mindennapjaiba is bepillantást engednek. A magyar levelek többször – különösen ha előkelő személyekről, főurakról van szó – íródeákkal latinul íratott szöveg után személyes hozzáfűzésként állnak. Ilyen többek között Batthyány Ferenc horvát bán levele feleségéhez, Katalinhoz a mohácsi csatát megelőző napokból. A fényképmásolaton egyben az is látszik, hogy a levél – mai fogalmaink szerint – egyáltalán nincs tagolva.
