Hangsúly képzésére a nyelv rendszeresen a képzőszervek nagyobb teljesítményének megfelelő, viszonylagosan nagyobb hangerőt, a nyomatékot (ritkábban vagy járulékosan a zönge frekvenciájának növelését) használja fel. a/ A magyar állandó hangsúlyú nyelv, amennyiben mindig a morféma – és nem számítva a toldalékok jelentésbeli kontrasztjának kifejezését – a szó(alak) első szótagja lehet hangsúlyos. Ennélfogva a szavak szintjén tagoló és nem jelentés-elkülönítő szerepű; összetételekben azonban az utótagon kisebb intenzitású (mellék)hangsúly elhelyezésével tükrözheti az szintaktikai határokat (tanító/mester); szószerkezetekben az a szótag vesz föl hangsúlyt, amely egyben a dallamszerkezeti egység kezdőpontja is (a telt, szép leányok és a telt szép leányok). b/ A mondat szerkezeti szintjeinek tagolásában és integrálásában a hangsúly szintén az intonációval összhangban alakul: a mondat potenciális hangsúlyhelyei egybeesnek a hangmenet kezdőpontjaival a fráziskezdeten. Ha a potenciális hangsúly kiemelő szerepű, a mondaton belül vezérhangsúlyként jelenik meg: az igei szerkezet elé kiemelt, fókusz funkciójú egység mindig hangsúlyt kap, utána az igei szerkezet minden további tagja kötelezően hangsúlytalan a frázison belül (Imre Erzsit ismeri jól) c/ A nagyobb nyomaték, a hangsúly erőteljesebb képviselete elsősorban indulati érzelmek közvetítésére szolgál (pl. a felszólítás apellatív jellegét erősíti, ha a felszólító mondat hangsúlyos helyei nyomatékosabbak).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.