A tőmorfémák

Full text search

A tőmorfémák
A szabad tőmorfémák általában egybeesnek a szótári tővel. A csak toldalékkal előforduló kötött tőmorfémák nagy része azonban nem szótári tő. A magyar tőmorfémák legnagyobb százaléka (az igék esetében például 94,5%) egyalakú, azaz a tő minden toldalék előtt változatlan marad; vannak azonban többalakú tövek is, amelyeknek bizonyos toldalékok előtt megváltozik az alakjuk. Ha egy tőmorfémának több változata van, ezek közül egy a főváltozat, amely többnyire szabad morféma. A többalakú tövek esetében ez a szótári tő, amely a magyarban rendszerint egybeesik a szótári alakkal. Tehát például a főnévnek ez a szótári alakja (egyes szám, alanyeset) és egyben a szótári töve is. A főnévnek azonban létezik a következő tőváltozata is: lov-(ak), vagyis rövid a tő magánhangzója, és megjelenik egy v hang. A lov- nyilvánvalóan nem szótári tő, s kötött morféma. Vegyünk egy igei példát is: a vesz igének a következő tőváltozatai vannak – vesz-nek, vev-ő, ve-het, -ve. Nyilvánvalóan a szabad vesz tő a szótári tő és egyben szótári alak (egyes szám harmadik személy, kijelentő mód, jelen idő), a v-s, a rövid, valamint a hosszú magánhangzós formák pedig a kötött, nem szótári tőváltozatok.
A nem szótári töveken kívül a csak toldalékkal előforduló, tehát kötött tőmorfémáknak van egy sajátos csoportja, az ikes igék. Ezeknél a szótári tő és a szótári alak nem esik egybe, ugyanis az ikes igék esetében a szótári tő nem szabad morféma, hiszen a szótári alak a magyar igéknél mindig az egyes szám harmadik személy, kijelentő mód, jelen idejű alak: eszik, a szótári tő: esz-, az -ik pedig az egyes szám harmadik személyű személyrag.
Léteznek ún. fiktív vagy passzív tövek. Ezek is kötött tövek, ugyanis csak képzett alakban fordulnak elő. Egy részük azért, mert a nyelv története során a tő kiveszett az önálló használatból, s csak képzett alakokban maradt fenn, mint például a for- tő: for-dul, for-og, for-gat; más részük nem is létezett soha önállóan, hanem a tő és a toldalék együtt keletkezett például a hangutánzó és hangulatfestő igék esetében, így csak kikövetkeztetett tövekről beszélhetünk a képző utólagos leválasztása révén: kopp-an, fröccs-en, csill-og, patt-og.

Egy különös tőtípus összefoglaló bemutatása

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi