A nyelvművelő munka eredményei

Full text search

A nyelvművelő munka eredményei
A kérdést, hogy van-e egyáltalán foganatjuk a nyelvművelői erőfeszítéseknek, nem kerülhetjük meg, ugyanis ha a nyelvművelő munkája teljességgel eredménytelennek bizonyul, akkor nincs értelme sok-sok energiát fordítani az ilyen jellegű tevékenységre. Ám az erre vonatkozó vizsgálatok azt mutatják, hogy bár a nyelvművelő szava nemegyszer valóban pusztába kiáltott szó, a tanácsot olykor megfogadják az érintettek: a hibás utcanévtáblákat leszerelik, kicserélik, a nyomtatványok egyeztetési vagy egyéb hibáit utánnyomáskor kijavítják stb. Bár gyakran eredménytelenek, mégis jelentősek a különféle magyarító és szóalkotó pályázatok. A harmincas években a Nemzeti Sport kezdeményezése nyomán ilyen pályázatok hatására terjedt el számos új alkotású sportnyelvi szó a korábbi idegen helyett, s bár nem nagy számban, nyelvünk azóta is gazdagodik egy-egy pályázati győztes – s többnyire valamely idegennek a helyére lépő – magyar szóval. Így terjedt el az ABC-áruház a supermarket helyett, így kapta nevét a nálunk a hatvanas években „honosított” két növényevő hal, az amur és a busa, s ugyancsak pályázat útján lett a János-hegyi drótkötélpálya neve Libegő. Vagyis ha abban nem reménykedhetünk is, hogy a nyelvművelő szavát az esetek nagy részében megfogadják, az esély mindig megvan erre. Ha pedig ehhez azt is hozzávesszük, hogy a nyelvművelés bizonyos értelemben az anyanyelvi lelkiismeret ébren tartásának is jó eszköze, jogosan véljük úgy, hogy e munka nem fölösleges, nem eredménytelen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi