A nemek szerepe

Full text search

A nemek szerepe
A nemek szerinti nyelvhasználati különbségek a nőknek és a férfiaknak a társadalomban betöltött eltérő szerepéből és helyéből következnek. Egyrészt abból, hogy bizonyos foglalkozásokat elsősorban vagy kizárólag az egyik vagy a másik nem képviselői űznek, másrészt abból, hogy némileg eltérnek a két nem viselkedési – így nyelvhasználati – normái is. A gyermekgondozás, a sütés-főzés például elsősorban a nőket, a katonáskodás és az ácsmesterség pedig a férfiakat érintette és érinti, s ennek következtében az előbbi tevékenységi területekkel kapcsolatos szavakat és kifejezéseket elsősorban a nők, az utóbbiakkal összefüggőket pedig a férfiak használják. De gondolhatunk a sportnyelvre s bizonyos sportágak nemhez kötöttségére is (birkózás, kick-box, rögbi, versenyautózás, ritmikus sportgimnasztika, szinkronúszás. Emlékeztetőül: Coubertin báró, az újkori olimpiák kezdeményezője még ellenezte a női sportolást!) Ami pedig a nyelvi viselkedést illeti: a nőknek a társadalmi szokásrend szerint nem illik csúnyán beszélni, káromkodni, ronda vicceket mesélni, kiabálva beszélni. A férfiaktól ugyanezeket megértőbben fogadja a közösség. Van különbség a tiszteletadási formák használatában is: a kezét csókolom felnőttek körében úgyszólván kizárólag férfiak nőknek szóló köszönésformájaként hallható. Ami pedig a névhasználatot illeti: a férfiak névízlése konzervatívabb, mint a nőké. Az új nevek és becézőformák választása és használata elsősorban a nőket jellemzi. Továbbá: míg korábban egyértelműen a nőket tartották nyelvi szempontból hagyományőrzőknek, ma egyre inkább úgy tűnik, hogy a nők nagy része nyelvileg mintha újítóbb volna, mint a férfiak. A nyelvjárási beszélők körében ez igazolhatóan így van nagyobbrészt: a köznyelvi(es) formák használatában a nők járnak ugyanis élen.

A délvidéki diáknyelv szakszótára

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi