Számítógép az irodalomtudományban
Számítógép az irodalomtudományban
A számítógépet előbb kezdték alkalmazni az irodalmi szövegek tanulmányozói mint létrehozói. Roberto Busa S. J. már 1949-ben hozzálátott Aquinói Szent Tamás műveinek gépre rögzítéséhez, kisvártatva pedig megjelentek a versírás gépi utánzatai. Magyarországon e téren Mártonfi Ferenc jutott a legmesszebbre. Nem elégedett meg a hangzó anyagra mintegy ráépülő verstani szabályok megállapításával, hanem „fonológiai automatáját” működtetve a beszédhangok létrehozásának elméletét is megalkotta. Mesterséges költészetének nincs nyelvtana, sem szótára, s így persze jelentése sincs.
A számítógép irodalomtudományi alkalmazásának sikere persze mindig attól a kutatótól függ, aki a kérdéseket fölteszi. Kimutatták például, hogy Ady a magyar nyelv beszédhangjait hasonló gyakorisággal használta különböző köteteiben, s ráadásul e gyakoriság mások nyelvhasználatától sem nagyon különbözik. A számítógép főképp az adatok nyilvántartásában bizonyult nélkülözhetetlennek. Papp Ferencnek és munkatársainak műve, A magyar nyelv szóvégmutató szótára (1969) nemcsak a nyelvésznek, hanem az irodalomtörténésznek is hasznos segédeszköze. A régi magyar költészet sokszempontú, teljes nyilvántartása Franciaországban jelent meg. E leltár az alapja az egymással összekapcsolt számítógépek világhálózatán hozzáférhető, virtuális magyar irodalomtörténeti könyvtárnak.
