PÁZMÁNY PÉTER (Hargittay Emil)
PÁZMÁNY PÉTER
(Hargittay Emil)
(Hargittay Emil)
Magyarországon a 19. századig nem volt modern értelemben vett irodalmi élet, íróink pedig túlnyomórészt történelmi személyiségek, katonák, politikusok vagy éppen a klérus tagjai voltak. Pázmány azok közé az írók közé tartozott, akiknek működésében az írói szerepvállalás elválaszthatatlanul összefonódott a társadalmi-politikai tevékenységgel.
Mint literátor és tudós korának legmagasabb színvonalán fejezte ki magát, hatása ezért a mai napig is élő. Kosztolányi teljes tudatossággal nevezte őt „a magyar próza atyjá”-nak.
Pázmány életútjának helyszínei kívül esnek a mai Magyarország határain. Váradon született 1570-ben, s atyja, az erdélyi református nemes Pázmány Miklós a katolikus Báthori István fejedelem által alapított nívós kolozsvári jezsuita iskolába járatta fiát, ahol ő tizenhárom éves korában katolizált. A saját életében bekövetkező váltás a királyi Magyarország lakosságának útját jelezte előre: csaknem hét évtizednyi élete alatt az ország nagy része visszatért a katolicizmushoz. Jezsuita novícius éveit Krakkóban és Jaroslawban töltötte, majd Bécsben filozófiát, Rómában teológiát tanult. Míg a lengyelországi évek érzelmi életét és hivatástudatát alapozták meg, a bécsi és a római évek a korabeli Magyarországon páratlan tudományos képzettséget adtak számára. 1596-ban szentelték pappá. Alapos kiképzés után, a görög, latin, német és olasz nyelv kiváló ismerőjeként (valamennyire angolul, lengyelül és spanyolul is tudott) jezsuita rendi elöljáróinak az eminens számára kijáró elismerő vélemény birtokában kezdett Grácban filozófiát és teológiát tanítani. (A latin nyelven előadott tananyag kéziratainak nagy része fennmaradt: ma a budapesti Egyetemi Könyvtárban őrzik.) Egy közbeeső látogatás után végleg 1607-ben tért vissza Magyarországra, hogy élete második felét felső-magyarországi városokban, mindenekelőtt Pozsonyban és Nagyszombatban élje le.
A jezsuita Pázmány
A jezsuiták kiűzetéséről készült rézmetszet 1619-ből
A „küszöb és ajtó között lévő ujj” országában
„Nekünk nem hímes szók, hanem erős valóságok kellenek”
A térítő és alapító
