Dramaturgiai sokszínűség
Dramaturgiai sokszínűség
Örkényt jeles fegyvertársak vették körül. Páskándi Géza (1933–1995) játékos kedvében is nagyszabású, extenzív programján dolgozott. A világirodalom összes nagy drámatörténeti korszakába, valamennyi műfajába és stílusába bele akart kóstolni. Részlegesen megvalósított terveit témaként a fogvatartottság uralja: a Vendégség (1972) kutyaszorítójában a besúgott és a besúgó is ugyanannak a harmadik személynek (közös besúgójuknak) vannak kiszolgáltatva. A szabadság dilemmái foglalkoztatják a publicisztikus lendületű és groteszk humorú Eörsi Istvánt (1931–) is (Széchenyi és az árnyak, 1973). Görgey Gábor (1929–) szabályszerűen szerkesztett abszurd formákban és ironizált bulvárdarabokban otthonos (Komámasszony, hol a stukker?, 1968; Bulvár, 1980). Gyurkovics Tibor (1931–) az egymás melletti, értetlen elbeszéltetést aknázza ki, filozófiai poénjai vicces kiszólásokkal keverednek (Nagyvizit, 1973). Szakonyi Károly (1931–) színművei közül az Adáshiba (1970) a legmaradandóbb. Ebben egy kispolgári család tagjai a színpadnyílásra mint tévéképernyőre merednek, és a „műsor” annyira megbabonázza őket, hogy sem életük teljes csődjére, sem a velük hirtelen megtörténő csodákra nem vetnek ügyet. Száraz György történelmi drámáiban (A nagyszerű halál, 1974; Ítéletidő, 1979) a nemzeti múlt nagy kudarcainak, „elszalasztott lehetőségeinek” elemző ábrázolására vállalkozott, de nem volt tőle idegen a groteszk sem (Királycsel, 1969; Az élet vize, 1972). Csurka István (1934–) a cicomátlan, kemény hétköznapi beszéd és a játéknyelv (a kártya, a lóverseny stb. zsargonja) segítségével az összetett észjárású, tragikus hangoltságú értelmiségiek és a valóságot racionálisan látó, legyintő kétkeziek szószólója volt a hatvanas-hetvenes években (Ki lesz a bálanya?, 1963; színházi bemutató: 1969; Házmestersirató, 1980). Hernádi Gyula (1926–) a szabadság profétikus paraboláival bújt ki a szabadsághiány szorításából, a bombasztikusságot a meghökkentő találékonysággal, a szituációk kínálta érdekességgel ellensúlyozva (Falanszter, 1973; Hasfelmetsző Jack, 1979). Karinthy Ferenc (1921–1992) a szellemes, társalkodó, pesti humorú kisformákat csiszolta ki (Gellérthegyi álmok, 1970). Göncz Árpád (1922–) Magyar Médeia (1976) c. darabjával a klasszikus téma aktualizálását, társadalmi és lélektani modernizálását kísérelte meg.
1990-ben az Új Idők könyvnapján (balról) Végh Antal, Csurka István, Lázár Ervin és Kolozsvári Grandpierre Emil
Csurka István Döglött aknák c. színművét 1971. május 17-én mutatta be a Katona József Színház Iglódi István rendezésében. A két főszereplő: Moór Jenő (azaz Major Tamás) és Paál Károly (azaz Kállai Ferenc)
