1945-öt ma már nem tekintjük olyan éles korszakhatárnak, mint a nyomában berendezkedő politikai rendszer követelményeinek megfelelően az irodalomtörténet-írás sokáig állította.
Az alkotás, a költészet feltételei gyökeresen megváltoztak az 1945-től 1948-ig tartó „háromesztendős irodalomban”. Kiemelkedő költőket pusztított el az embertelenség, nyomukban a föllépő nemzedék tragikus felelősségérzet és a jövőre készülő, tettrekész lelkesültség élményei szerint is tagolódott.
1945-ben minden költő idegrendszerében, eszméletében hordozta a háború kegyetlen emlékképeit. A számvetés, a felelős szembenézés kiemelkedő alkotásai születtek meg akkoriban, mind a tragikus tapasztalatok nemzeti szempontú mozgósításának jegyében (Illyés: Nem volt elég), mind az egyetemes erkölcsi, egzisztenciális következtetések kíméletlen, sorsszerű megfogalmazásával. A terroruralom megszüntét (amely kezdetben csakugyan felszabadulásnak igérkezett), olyan társadalmi átrendeződés is követte, amely a szegény néprétegekből érkező fiatal tehetségek egész seregének tette lehetővé, hogy tanuljanak, egyszersmind bemutatkozzanak a nagyszámú új folyóiratban, s első köteteiket is kiadják. 1948-ban a Négy nemzedék c. antológia szerkesztője, Sőtér István a bőség zavarával küzdve rendezhette egybe néhány év költői termését. A Nyugat első nemzedékének legnagyobbjai közül már csak Füst Milán élt, a második nemzedéket tizedelte meg legjobban a háború, az üldözés. A harmadik nemzedék alkotóképes tagjai fiatalon szembesültek a rendszerré épült embertelenséggel s egyik legfőbb eszményüknek, az értelemnek történelmi kudarcával. Az utánuk fellépő költők egyén és társadalom, személyiség és történelem, gondolat és látomás kettősségeiben új támpontokat, utakat, kifejezésmódokat kerestek, mégpedig a sorsproblémák megoldásának szenvedélyével. Csoportjaikat többek között a magyar költői hagyományhoz fűződő viszonyuk és az egykorú világirodalomban való tájékozódásuk alapján is el lehet különíteni.
Németh László, Tüskés Tibor, Fodor András, Takáts Gyula
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.