Ars poetica

Full text search

Ars poetica
Nagy László költészetéből már a hatvanas években több mondat, verssor vált szállóigévé. A Ki viszi át a Szerelmet (1957) c. versről kis túlzással azt állíthatjuk, hogy teljes egészében szállóigévé vált, a költő legismertebb műve lett. Ars poetica ez a mű, de az 1956 utáni megrendült lélekállapotnak is tükre. Mindössze 14 sorból áll, s szigorú komponálási elve, csattanószerű lezárása a klasszikus versformákhoz hasonló alkotói fegyelmet követel meg. A vers kérdő hangsúllyal indul, majd ez fordul állítóvá, a végső igazság kimondását ígérve. Az első hat kérdőmondat tartalma körülbelül így összegezhető: Ki teszi azt, amit én, a költő, ha meghaltam, ha nincs költészet? A két lezáró mondat állítása pedig az: Ki, ha nem én, s a hozzám hasonlók! Vagyis a költői lét értelmére rákérdező vers válasza: a társadalomnak szüksége van a költőre és művére.
Az újabb kötet, a Versben bujdosó (1973) címadó verse is fontos ars poetica. E műben sokkal erősebb az önarckép, itt a szerep is és képviselője is a középpontba kerül, s ezt fejezi ki a Nagy Lászlónál ritka önmegszólító forma. A vers hősének a költői szerep korábbi felfogásával ellentétben arra kell rádöbbennie, hogy nem a hős, a Megváltó szerepköre az övé, hanem a bujdosóé, a haramiáé, aki a társadalomból nem a kiemelkedés, a vezetői jelleg révén különül el, hanem azért, mert kitaszítódik a társadalmi küzdelmek során. A mű világképében, a költői feladat értelmezésében ez a helyzet sem változtat azon az alapelven, hogy az értékeket át kell vinni a túlsó partra, hiszen a haramia-létnek ugyanaz a jövő-orientáltság a lényege.
Az utolsó verseskönyv, a posztumusz megjelenésű Jönnek a harangok értem (1978). Ennek mottószerű nyitóverse a Verseim verse (1976) szintén ars poetica. Ez a legkeserűbb. Mítoszi téridőbe vezet, de benne van a huszadik századi apokalipszisek képe is, s ennek következménye lesz a teremtés „visszavonása”, a sokezeréves költői-emberi szerep kudarcának tételezése a személyes sors és az emberiségsors szintjén is. A kudarcra döbbenés a létezés elementáris tragikumát ismerteti fel. Ám a kötetben nemcsak ez a szólam él, hanem a korábbi is. Még illúziótlanabbá vált a költő, de következetesen vállalta a küzdelmet, az emberi érdekű cselekvést, hiszen a „vers Pelikán, / valakihez pirosa áttör időn s ködön”.
Ki viszi át a szerelmet
 
Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
 

Nagy László rézkarca feleségéről, Szécsi Margitról

Nagy László dedikál

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi