LATIN NYELVŰ VILÁGI IRODALOM (Madas Edit)
LATIN NYELVŰ VILÁGI IRODALOM
(Madas Edit)
(Madas Edit)
Latin nyelvű irodalmunk az európai középlatin irodalom része. Első írott emlékeink az új állam kiépülését, megszilárdítását szolgálták. Ezeket, s a történeti műveket tekintjük „világi” irodalomnak, amennyiben létrejöttük szorosabban kötődött az állam szükségleteihez és a király személyéhez.
A világi és egyházi irodalom szétválasztása gyakorlati szempont, és semmiképpen nem értelmezhető mereven. Az uralkodót a koronázási szertartás apostoli felelősséggel ruházta fel, hatalmának ideológiai biztosítéka viszont az egyház volt. A világi művek is keresztény szellemben íródtak, szerzőik egyházi személyek voltak. A pozitív egymásrautaltságot a másik oldalról az 1083-as szenttéavatások érzékeltetik jól: az egyház hatáskörébe tartozó ügy fő mozgatója Szent László király volt, Szent István legendájának újraszerkesztésére pedig Könyves Kálmán adott két ízben is megbízást.
A magyarországi latin nyelv története még nincs megírva. Kezdetben a latin nyelvet magukkal hozó német, szláv, olasz, francia származású egyháziak nyelve a meghatározó, de már István idejében nevelődik hazai iskolában is olyan jó latinságú író, mint Mór püspök. Egy mű megírásához a latin nyelv ismerete csak az egyik feltétel volt. A szerzőnek meghatározott szerkesztési szabályokhoz kellett alkalmazkodnia, és bizonyos stíluskövetelményeknek megfelelnie. Az írás, a szerkesztés szabályait a középkorban az ars dictaminis (a szerkesztés mestersége) című kézikönyvekből, a retorika-oktatás keretében tanulták. A scribere (‘írni’) igével csak a könyvmásolást jelölték, a dictare jelentette a szerzői tevékenységet. A 11-12. században a latin stílus egyik meghatározó eleme a rímes próza volt. Ez azt jelenti, hogy a mondattagok egyforma hosszúak és rímekben végződnek. A 13-14. században a rímes prózát a hangsúlyon alapuló ritmikus próza váltja fel, melyet kötött ritmusképletű mondatvégek jellemeznek. Mind a szerkesztés szabályainak, mind a stílusdíszítés eszközeinek magas szintű ismerete jellemzi a középkori hazai írásműveket.
Szent István és Szent Imre alakja a bécsi egyetem "magyar nemzetének" anyakönyvében (1453)
Szent László király küzdelme a leányrabló kúnnal. A történet nem az írott hagyományban, hanem a falképfestészetben teljesedett ki. (Színezett fametszet Thuróczi János krónikájának 1488-as augsburgi kiadásából)
István király intelmei Imre herceghez
Törvények és oklevelek
A geszta- és krónikairodalom
Rogerius mester Siralmas éneke
