Az utolsó bölény

Full text search

Az utolsó bölény
Teljes homály fedi az európai bölény (Bison bonastus) kipusztulásának időpontját. Ez a méltóságteljes vad hosszú ideig bírta a vadászat, az orvvadászat, az erdőirtás és a legelőterjeszkedés ostromait. Szakirodalmi adatok szerint Erdélyben a 13. században még tenyészett, de hogy hazánk jelenlegi határain belül mikor fordult elő utoljára, nem tudjuk. Erre csak azokból az adatokból lehet következtetni, amelyek szerint az ukrajnai erdőspusztákon a 17. században cári rendelettel védett ritkaságnak számított. 1709-es Voronyezs vidéki, 1717-es moldovai, 1762-es erdélyi előfordulásáról megbízhatónak tekinthető adatokkal rendelkezünk. Szabadon élő társainak végleges kipusztítása után néhány állatkerti példány még sokáig tengette szomorú életét. Ismereteink szerint a legutolsó ilyen állományból származó szerencsétlen sorsú erdélyi bölénybika a schönbrunni állatkertben pusztult el 1809-ben. A első világégés után a szabad természetben európai bölény már sehol sem fordult elő, a jelenleg zömében nemzetközi parkokban élő, félvadon tenyésző törzsek kivétel nélkül állatkerti visszatelepítésekből származnak.
A történelmi korban kipusztult madarak legrégibb emléke a tarvarjú (Geronticu eremita), amelynek kipusztulási időpontja ismeretlen. Herman Ottó állítása szerint ez a madár a Duna déli szakaszán a 17. században még fészkelhetett, ez azonban inkább feltevés, és ma már nem bizonyítható.
Nincsenek megbízható adataink a nílusi lúd (Alopochen aegyptiacus), a bürkös ásólúd (Tadorna tadorna), a bütykös hattyú (Cygnus olor) és a pajzsoscankó (Philomachus pugnax) eltűnésének időpontjáról, de az valószínűnek látszik, hogy ezen fajok állománya az első világháború előtt felmorzsolódott. A pajzsoscankó ma csak alkalmilag, néhány párban költ Magyarországon. A Magyarországról eltűnt madárfaj zömét a múlt században elkezdődött vízrendezések káros hatásai és az ezt követő környezetváltozások pusztították ki. Egyes fajok esetében ezen felül más okok is közrejátszottak, például a cankok kipusztulását az üzletszerű tojásgyűjtés is elősegítette, más fajok (pl. a reznek) pusztulását pedig az évszázadokon át folytatott rablógazdálkodásszerű vadászat okozta.
Magyarországon a kipusztult vagy eltűnt állatfajok közé azokat soroltuk, amelyeknek az elmúlt ötven esztendőben volt ugyan ismert, szaporodó állománya – vagy ilyen példánya – de legalább tíz éve már nem mutatható ki, nem bizonyítható. Ide soroltunk néhány olyan fajt is, amelyeknek vannak ugyan régi, bizonyítható példányai, de hogy hol voltak vagy voltak-e egyáltalán hazai területen tenyészőhelyeik, ma már nem lehet megállapítani. Gyakorlati szempontból az ide sorolás azt jelenti, hogy amennyiben a kérdéses faj hazai területen esetleg újra megjelenik, fokozott védelem alá helyezendő.
A kipusztultak közé öt emlőst, 13 madarat, vagyis 18 gerincest, valamint 35 rovart kellett besorolni. Ez az 53 faj azt jelenti, hogy eddig hazánkban kb. hatszázból egy faj (a gerinceseknél pedig a fajok három százaléka) pusztult ki. Az emlősök közül az európai hód, a sakál, a farkas, a barna medve és a hiúz, a madarak közül pedig a rózsás gödény, a borzas gödény, a kis kárókatona, a kékcsőrű réce, a halászsas, a vándorsólyom, a siketfajd, a nyírfajd, a daru, a reznek, a tavi cankó, a kacagócsér és a kis csér tűnt el vagy pusztult ki. Meg kell jegyeznünk, hogy a fenti fajok közül a legutóbbi időkben néhány újra megjelent hazánkban (pl. hiúz, kis kárókatona).

Ritka vendég manapság hazánkban a farkas

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi