Újra itt a farkas

Full text search

Újra itt a farkas
A vaddisznónak hazánkban az emberen kívül sokáig nem volt ellensége, újabban azonban, legalábbis a Zempléni-hegységben, ismét számolnia kell ősi ellenségei egyikével, a Kárpátok felől érkezett és újra megtelepedett farkassal. A megfigyelések szerint a Zempléni-hegységen kívül az Aggteleki Nemzeti Park területén is tanyázik néhány pár. Hogy ez jó vagy rossz, az természetesen nézőpont kérdése.
Én a magam részéről örülök neki, hiszen a hazai fauna új, helyesebben egy újra megjelent régi fajjal gyarapodott, de a helyenként amúgy is túlszaporodott vadállománynak sem árt, ha a vadászokon kívül ősi, természetes ellenségei is riogatják. Hiszen a farkas, mint minden ragadozó, tulajdonképpen szelektál, selejtez, nem bolond, hogy az erős kant vagy bikát válassza, megelégszik a beteg vagy legyengült állatokkal, és az időnként szintén áldozatul eső borjak vagy malacok mellett főként azokat rántja le. Egyébként ha tárgyilagosan szemléljük, valahol a széttépett fiatal állatok is a szelekcióhoz, a természetes állományszabályozáshoz tartoznak. Ha a farkas és zsákmányállatai százezer éveken át „békésen” éltek egymás mellett, legfeljebb az emberi kapzsiság, önző érdekeink feltétlen előtérbe állítása lehet az oka annak, ha a szürke ragadozók pusztulását, irtását követeljük. A farkas hazánkban a jogszabály szerint védett, és jelenlegi élőhelyeinek természeti viszonyait ismerve mindig csak színesítő folt marad a magyar állatvilág palettáján, és soha nem fog (tud) úgy elszaporodni, hogy emberi szempontból nézve valóban károssá válhasson.
A farkas erőteljes német juhászkutya testalkatú, viszonylag hosszú lábú, lomposfarkú ragadozó, jellegzetesen széles fejét többnyire kissé lehajtva tartja. A kanok nagyobbak a szukánál, az öregebb példányok nyakának felső részén a szőrzet sűrűbb, kissé sörényszerű. Az Európában élő farkasok bundája szürkésbarna vagy sárgás árnyalatú sötétbarna, a hátoldalon egy kicsit mindig sötétebb, feketés árnyalatú. Télire a bunda világosabb és jóval tömöttebb lesz. A kifejlett példányok súlya 30–50 kg.
Valaha a farkas Európában széltében elterjedt volt, ma főként keleten él, de előfordul az Ibériai-félszigeten, Olaszországban, Skandináviában és a Kárpátokban is. Kis családi közösségekben él, mely a szülőpárból, az az évi kölykökből és az előző évi, még nem ivarérett fiatalokból áll. A falka létszáma általában 10 példány alatt marad. Ezek a családok a téli hónapokra nagyobb falkákba verődnek, közösen vadásznak, majd a szaporodási időszakra ismét párokra szakadoznak. Kan és szuka éveken át tartós párkapcsolatban élhetnek.
A farkas a közhittel ellentétben nemcsak éjszaka jár zsákmány után, különösen a számára is nagyon nehéz téli hónapokban gyakran vadászik napközben is. Nyoma nyúltabb, mint a kutyáé, és karmainak hegyes lenyomata jól látható. Ha puha talajon vagy a friss hóban össze tudjuk hasonlítani a farkas és a vele azonos nagyságú kutya lábnyomait, azt látjuk, hogy utóbbi hosszúsági és szélességi tengelye nagyjából azonos hosszúságú, míg a farkasnál ez az arány 4:3. Az öreg példányok nyomán a tengelyek hossza Jurán Vidor szlovákiai mérései szerint 12 illetve 9 cm. A havon látható nyomsornál a farkas nyomai a csapa hosszúsági tengelyébe esnek, akár az ügető rókáé. A kutya oldaloz, lábnyomai a tengelytől jobbra és balra láthatók.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi