A hálószövés mesterei
A hálószövés mesterei
A pókok szinte kizárólag ragadozó állatok. Zsákmányejtésük módszerei nagyon változatosak. Vannak pókok, amelyek gyors futással-ugrással szerzik meg táplálékukat, ismét mások lesben állva várnak áldozatukra. Legismertebb zsákmányszerző eszközük azonban a „pókháló”, amely alkalmas helyen kifeszítve hatékony csapdaként működik, és biztosítja a hálókészítő vadász megélhetését. A hálókészítés helye és módja igen változatos lehet. Legfeltűnőbbek azok a nagyméretű hálók, amelyeket a pókok a magasabb növényzet közé feszítenek ki, és ezekkel a röpülő vagy ugró rovarokat ejtik zsákmányul. Ezek lehetnek szinte szabályos kör alakúak, de lehetnek ernyő vagy baldachin alakúak is, amelyek más és más mozgásmódú rovarok elfogására alkalmasak. Más pókok a talaj felszínére, a talajba vagy kövek közé szövik hálóikat, ezekkel a talajon mászkáló apróbb lényeket, többnyire ízeltlábúakat ejtik zsákmányul. A pókháló általában többféle típusú fonálból áll. Legnagyobb részét olyan, szilárd és nagyon ellenálló fonalak alkotják, amelyek biztosítják a háló-„építmény” tartását, alakját. Vannak azonban speciális fonáltípusok is, amelyek kizárólag a zsákmányszerzést szolgálják. A legismertebb az, amelyet „szövőfonálnak” nevezhetünk. Az így zsákmányoló pókoknak szövőlemezük van az utótest végén, és ún. szövőfésűjük a hátsó lábpáron. A hálóba került, és általában már egy igen gyors harapással megbénított áldozatot rendkívüli sebességgel ezzel a nagyon sűrű, gyapjúszerű szövedékkel fonják körbe, ahonnan már nem tud szabadulni. Így”dolgoznak” pl. közismert keresztespókjaink (Agriopidae). Más táplálékszerző stratégiát folytatnak azok a pókok, amelyek hálóikba speciálisan ragacsos „fogófonalakat” építenek be. Egyes ernyő alakú hálók, pl. az ún. törpepókok (Theridiidae) hálói a talajhoz éppen ilyen fogófonalakkal vannak rögzítve. Ha a talaj felszínén mászkáló apró ízeltlábú tapad ezekhez a fogófonalakhoz, akkor az áldozat vergődése következtében ezek a fonalak a talajfelszínről felválnak, és a beléjük gabalyodott zsákmányt a hálóba felemelik.
A pókölődarazsak ivadékaikat megbénított pókokkal táplálják: óriás pókölődarázs
Változatosak a zsákmányszerzés további módjai is. Vannak pókok, ilyenek pl. a gyakran élénk színű karolópókok (Thomisidae), amelyek virágokon rejtőzve várnak áldozatukra. Mások, pl. a farkaspókok (Lycosidae) zsákmányukat üldözve fogják meg. A zsákmányállatok összetétele nagymértékben függ attól, hogy milyen a zsákmányszerzés módszere. A nagyméretű , cserjék vagy fák közé kifeszített hálóba bármilyen repülő rovar beleakadhat; egyes nagyobb méretű keresztespókfélék, pl. a vállas keresztespók (Araneus angulatus) ilyen módon akár még nagyobb szitakötőket is megfoghatnak. Az ernyő alakú hálót szövő vitorláspókok (Liyphiidae) hálóiba felülről, a magasabb növényzetről, cserjékről hullanak bele a zsákmányállatok. A búvópókok (Zodariidae) főleg hangyákat fogyasztanak, a kövek alatt, avarban élő bütyköspókok (Mimetidae) viszont zömmel más pókokkal táplálkoznak.
A pókok zsákmányukat csáprágójuk (Chelicera) harapásával bénítják vagy ölik meg, amelyhez méregmirigy csatlakozik. A megbénított zsákmányt a pók többnyirevalamilyen biztos,védett helyre, gyakran hálója egy védettebb zugába hurcolja, mivel a táplálék elfogyasztása speciális módon történik, és hosszabb időt vesz igénybe. Áldozatába a pók a csáprágó által ejtett sebhelyen keresztül emésztőnedvet juttat, amely a zsákmányállat belső részeit elfolyósítja. Ezt az előemésztett testnedvet veszi fel a pók. Nagyobb zsákmányállatok testének elfogyasztása így akár néhány napig is eltarthat. A pókok igen sokféle kisebb-nagyobb ízeltlábút fogyasztanak, ezek között maguk a pókok is kiemelt fontosságúak. Egyáltalában nem kivételes eset, és távolról sem csak az erről közismert észak-amerikai „fekete özvegyre” (Latrodectus mactans) jellemző, hogy a nőstény pók párosodás után a hímet felfalja. A kannibalizmus a pókoknál elég általános jelenség, különösen a petekokonból tömegesen kikelő fiatal pókok esetében. A pókok legfontosabb fogyasztói a pókölődarazsak (Pompiliidae). Ezek a pókokat a központi idegdúcba irányzott szúrással bénítják meg, s az így magatehetetlenné vált pókokat hurcolják ivadékbölcsőikbe. Mivel a pók a szúrástól nem pusztul el, csupán megbénul, ezért friss táplálékot biztosít a pókölődarázs lárváinak felnövekedésük idejére. Madarak viszont a pókokat alig fogyasztják, ugyanígy elkerüli őket a ragadozó rovarok legnagyobb része is.
