Karsztforrások
Karsztforrások
Egészen más típusú élőhelyek a karsztforrások. Vízhozamuk általában jelentős, hiszen föld alatti patakok felszínre bukkanásai, és vizük is ennek megfelelően nagy sebességgel, erőteljes áramlással tör felszínre. A nagy és erősen áramló víztömeg mellett a leglényegesebb tényező a víz hőmérséklete. Ez annak a karsztüregrendszernek a hőmérséklete határozza meg, ahonnan a víz származik. Ha ez a felszínhez képest nem nagyon mély barlangrendszer, akkor ott az évi átlagnak megfelelő hőmérséklet uralkodik, s az innen származó karsztvíz hőmérséklete is télen-nyáron ilyen. Ha viszont a víznek legalábbis egy része mélyebb járatokból, az ún. mélykarsztból származik, akkor a Föld belsejéből származó magasabb hőmérséklet (ún. geotermikus gradiens) miatt a víz hőmérséklete is magasabb lesz. Az Aggteleki-karszt számos, különböző karsztforrása jól példázza az elmondott összefüggéseket. A legtöbb forrás vízhőmérséklete jól egyezik a terület évi átlagos hőmérsékletével. Mivel vizük a legnagyobb kánikulában sem melegszik fel, ezért alkalmas élőhelyei olyan fajoknak, amelyek Európában magasabb hegyvidékeken élnek. Ilyenek a tegzesek (Trichoptera) közül a Drusus-fajok. A karsztforrások vizének erős sodra is több alkalmazkodási jelentőséget tesz szükségessé. Számos forráslakó ízeltlábú húzódik be a kövek alá, pl. a bolharákok (Gammarus spp.), gyakran találhatók tömegesen a nagyobb, laposabb kövek alján; szerves törmelékkel (detritusz) táplálkoznak. Szintén kövek alá húzódik nagyon sok kérész (Ephemiroptera) és álkérész (Plecoptera) lárvája. Alakjuk – életmódjuknak megfelelően – hát-hasi irányban erősen lapított. A vízben oldott oxigént tracheakopoltyúikkal veszik föl, ezek a kérészeknél többnyire levél alakúak, és a potrohszelvények oldalán helyezkednek el, míg az álkérészek bojtos tracheakopoltyúi a toron vannak. Szintén rendszerint kövek alatt tartózkodnak egyes tegzesfajok ragadozó életmódú lárvái, amelyek hasonlítanak a ragadozó bogarak lárváihoz: ún. ősrovarszerű (campodeoid) lárvaalakokról van szó. Feltételezhető, hogy a legősibb tegzeslárvák éppen ilyenek lehettek. Házat még nem építenek, szabadon mozogva keresik zsákmányukat. Csupán bábozódáskor szövik körbe magukat néhány kisebb-nagyobb kővel. Feltételezik, hogy a lárvális házképződmények az ilyen bábházakból alakultak ki, funkciójuk megváltozása révén. Az erős sodrású karsztforrásokban és lefolyóikban kevés az olyan tegzes, amelynek lárvája szabályos lárvaházat épít, és szerves törmelékkel táplálkozik. Amelyek ilyenek, azok zömmel a gyenge vízáramlású, üledékgyűjtő részeken tartózkodnak. Bizonyos fajoknál (pl. Lithax spp.) az is megfigyelhető, hogy a lárva a ház két oldalára szárnyszerű kőnehezékeket sző, amelyek szintén az elsodródást akadályozzák. Másféle alkalmazkodási jelenség figyelhető meg azoknál a tegzeseknél, amelyek házukat egész életük tartamára kövekhez rögzítik.
