Csicsörke, tengelic
Csicsörke, tengelic
Hasonló módon nászrepül a csicsörke is. A legkisebb európai pintyféle, közvetlen fajtársa a kanárinak, rövid, vaskos kis csőre van. A hím feje és begye, melle túlnyomóan sárga. A csicsörke apró gyommagvakkal táplálkozik, szeptemberben, októberben gyakran a feketeüröm-állományokban keresgél kis csapatokban. A felröppenő madarakat jellegzetes hívogatójukon kívül a farkcsíkjukon lévő sárga folt árulja el. Októberben elvonulnak, de időnként áttelelők is akadnak.
A csicsörke apró fészkét még a kirepülést követően is felismerhetjük, mert az öreg madarak nem viszik el a fiókák ürülékét, és azok a fészek peremére pötyögtetnek. Mire felnőnek, és elhagyják otthonukat, fehér-fekete koszorú képződik a fészek szélén, ami a korábbi tulajdonost nyomban elárulja.
A szép tarka tengelicről érdemes tudni, hogy a frissen kirepült fiatalok fején még egyetlen piros tollacska sincsen. Különösen akkor látni jól ezt, amikor a szürke fejű fiatalok még szüleikkel együtt vannak. A hátukon és oldalaikon sűrűn csíkolt, szürke fejű madarakat jellegzetes hangjuk mellett elsősorban a szárnyukon különösen röptükben feltűnő széles sárga csíkról ismerhetjük fel. A kirepülés után a család egy ideig még együtt marad, sőt nemegyszer többen is összeverődnek. A hazai állomány egy része a gyűrűzések tanúsága szerint télire a dél-európai tengerpartra vonul, ugyanakkor északabbról is rendszeresen érkeznek tengelicek Magyarországra. Késő ősszel és télen kisebb-nagyobb csapatokban kóborolnak, néha más pintyfélékkel, kenderikékkel, zöldikékkel, csízekkel stb. társulnak. Különösen a bogáncs- és aszatfélék magvait kedvelik, az ilyen helyeken néha 80–100 tarka madár is összegyűlhet. Alkalmilag látogatják a téli etetőt is, de tanyák körül, faluszéli gazosok közelében, kertekben is találkozhatunk velük. A tél második felében, különösen napsütéses, enyhébb időben, a magas fán üldögélő tengelicek kórusban énekelnek.
Vannak olyan madarak, amelyek a téli időszakban több-kevesebb rendszerességgel felkeresik a lakott területeket. Beszéltünk már a vetési varjúról, amely ősztől kora tavaszig csapatosan látható a városi parkokban, a vasútállomásokon és minden olyan helyen, ahol táplálékot remélnek. Budapest felett esténként szabályos húzást lehet megfigyelni. A fekete madarak csapatai már késő délután megindulnak, és csapat csapat után húz az éjszakázóhelyek felé. Néha körözni kezdenek a Gellért-hegy vagy a Duna felett, örvénylenek a magasban egy darabig, aztán valamelyikük kiválik a tömegből, elindul, és a többiek, egyik a másik után, követik. A Dunába ömlő városi kloákák körül tanyázó dankasirályok, vihar- és ezüstsirályok sem véletlenül keringenek órákon át türelmesen a befolyás előtt, hanem mert pontosan tudják, hogy a víz néha finom csemegéket, kenyérdarabokat, húscafatokat is sodor a folyóba. Ilyenkor rikácsolva sereglik össze a sok könnyed röptű madár, és kíméletlen erőszakossággal igyekeznek a falatot a maguk számára biztosítani.
Ugyanilyen türelemmel várakoznak a Duna-hidak körül is. Vitetik magukat a vízzel, télen a jégtáblákkal, aztán ha túlságosan messze kerültek, szárnyra kapnak, és újra elfoglalják leshelyüket. Várnak arra a pillanatra, amikor valaki megáll a hídon, és etetni kezd. Alig röpül a víz fölé az első kenyérdarabka, máris a levegőben valamennyi madár. Lélegzetelállító ügyességgel kapják el a feléjük hajított csemegét, igyekeznek azon nyomban el is nyelni, mert ha ez nem sikerül, rikácsolással kísért vad hajsza veszi kezdetét, és tart mindaddig, amíg valamelyiküknek mégiscsak sikerül rendeltetési helyére továbbítania a nagyra sikerült kenyérdarabot.
Legtarkább pintyfélénk a tengelic vagy stiglic
S. E.
