Téli nádaslakók

Full text search

Téli nádaslakók
Induljunk el madarász sétánkra télen, hogy aztán nyomon követhessük a tavaszi érkezőket, megfigyelhessük, hogy építik fészkeiket, gondozzák fiókáikat a madarak a vizek mentén, miként gyülekeznek ősszel és hogyan tűnnek el fokozatosan a hazai tavakról, folyókról s mocsarakról, még mielőtt a tél újra jégpáncéllal vonná be azok felületét. Ha valaki télen, mondjuk egy zimankós januári napon jár a Balaton, a Velencei-tó vagy a Fertő-tó partján, maga is tapasztalhatja, hogy a mozdulatlanná dermedt vizek hátán egyetlen élőlény sem mozdul, madarakkal csak a nádasokban, a közeli kertekben, fákon, bokrokon találkozhatunk.

Minden nagyobb nádasunkban megtaláljuk a barkóscinegét
A téli nádasok egyik jellemző madara érdekes módon egy igazi erdőlakó, az apró termetű kék cinege. Jóval kisebb, mint a téli etetőkről jól ismert széncinege, sapkája égszínkék, ilyen színűek szárny- és faroktollai is. Testalja sárga, de hiányzik a melléről a széncinegére jellemző széles, hosszanti fekete sáv. A fészkelési időszakban az öregebb állományú középhegységi erdőkben, főleg a tölgyesekben tanyázik, de fészkel a parkokban és arborétumokban is. Állománya mesterséges fészekodúk kifüggesztésével növelhető, vörhenyesen foltozott apró tojásainak száma akár 14 is lehet. Nem könnyű feladat az odú mélyén szorongó 10–14, örökké éhes fiókát felnevelni, a cinegepár hajnaltól estig hordja számukra a hernyókat és pókokat. A fiatal cinegék 18–22 napig maradnak a fészekben, ekkor kirepülnek, elhagyják teljesen elhasználódott, a kotlás kezdetén még oly csinos, mohából készült otthonukat. Eleinte a közelben maradnak, szüleik tovább etetik őket, de mihelyt teljesen önállóakká válnak, kóborolni kezdenek. Késő ősszel egyre több kék cinege bukkan fel a nádasokban, néha kisebb-nagyobb összeverődött csapatokat is látni. Hintáznak a nádszálakon, szorgalmasan kopácsolnak rajta, máskor fűzfák és fűzbokrok vékony gallyain keresgélnek. Március első felében még találkozhatunk velük a nádasokban, a kiterjedt nádvidéken éppen úgy, mint a csatornákat vagy halastavakat kísérő keskeny nádszegélyekben, nádfoltokban, aztán fokozatosan eltűnnek. Visszatérnek az erdőbe, ahol a hó végén már fészkelni kezdenek.
A kék cinege mellett egy másik erdei madár is rendszeres nádaslakóvá válik a téli hónapokban. Az ökörszemek menetrendszerűen jelennek meg minden ősszel a kisebb-nagyobb nádasokban, ahol akár a kék cinegék, egészen tavaszig kitartanak. Nem a nádszálakon keresgélnek, hanem lent, a torzsák között, a legsűrűbb részeken bujkálnak és kutatnak télire elrejtőzött pókok és rovarok után.
Az ökörszem fontos szerepet tölt be a nádasokban azokban a hónapokban, amíg a vizek mentén tanyázik. Mint éber és mindenre figyelő madár, rögtön heves cserregéssel jelzi, ha valami rendellenességet tapasztal. A sűrűben bujkáló róka, görény vagy a jég alól éppen felbukkanó vidra biztosan számíthat arra, hogy a barna tollú, rövid farkú madárka az egész környéknek hírül adja érkezésüket. A Dinnyés-Fertő természetvédelmi területen, a Kajtori-csatorna mentén figyeltem meg, hogy az ökörszemek körülbelül 40 méternyire mozogtak egymástól, és ha az első cserregni kezdett, például az én jelenlétemre figyelmeztette a többi madarat, a második már készenlétben állt, és valószínűleg alig várta, hogy odaérjek, és ő is cserreghessen egy sort. Ez a csatorna menti ökörszem-őrszolgálat olyanformán működött, mint annak idején a karos telegráf, amikor magas oszlopokra szerelt jelzőkarok továbbították az üzeneteket a látótávolságon belül lévő következő állomásra.
A telelő ökörszemek másik jellemző szokása, hogy különösen a tél vége felé, de enyhébb időben akár januárban is gyakran énekelnek. Az ember nem is gondolná, hogyan képes egy ilyen apró, mindössze 8-9 grammos madárka ilyen hangos és csengő strófákat kipréselni magából. Ha aztán kisüt a ritka téli nap, és a nádtorzsák között tenyérnyi szabad vízfelület csillog, az ökörszem máris ott terem, és nagy élvezettel fürdik egyet. Utána hosszú ideig rendezgeti a tollait, és csak ha már mindegyiket a helyére igazította, tűnik el újra a nádszálak között, és folytatja a pókvadászatot.
Az ökörszemek tavasszal visszatérnek az erdőbe, ott költenek, a barkóscinegék viszont egész életüket a nagy nádasokban élik le. A hosszú farkú, puha tollú madarak a Balaton nádasaiban éppen úgy otthon vannak, mint a Velencei-tó, a Fertő-tó vagy a nagy halastavak hasonló élőhelyein. A hím feje hamuszürke, hosszú fekete barkója, „szakálla” van, de feketék az alsó farkfedő tollai is. A tojó sokkal egyszerűbb, amolyan nádszínű madár.
A barkóscinege mozgása emlékeztet a cinegékére, ügyesen kúszik, kapaszkodik a nádszálakon, de rendszertanilag a papagájcsőrű cinegékhez tartozik, nem rokona tehát a szén- és kék cinegének. Tavasszal és nyáron főleg pókokat és rovarokat eszik, télen viszont a nád és a gyékény apró magjait fogyasztja. Ehhez a megváltozott táplálékhoz a gyomra is átalakul, fala megvastagszik, alkalmassá válik a magtáplálék feldolgozására. Amikor aztán megérkezik a tavasz, a barkóscinege gyomra újra a rovartáplálék feldolgozásához alkalmazkodik.
A nádas mentén sétálva előbb vagy utóbb biztosan meghalljuk ezeknek a madaraknak jellegzetes, csilingelő hangjait. Télen rendszerint kis csapatokban járnak, 8–10, de néha sokkal több madár van együtt. Rendszerint alacsonyan, a nádtorzsák között keresgélnek, máskor a jégen ugrálnak, hogy a szél által odahordott, a nedves felületen megtapadt apró magvakat összeszedjék. Ha a nádasban keresgélő csapat észreveszi, hogy ember jár a közelben, valamelyik madár mindig felkúszik a nádszálakon, alaposan megnézi magának a látogatót, csilingelve társalog lent maradt társaival, majd visszaereszkedik, és újra eltűnik a nád között. Érdekes megfigyelni az ilyen kapaszkodó madarat. Gyakran nem egy nádszálon ül, hanem mindkét lábával külön-külön szálat fogva egyensúlyoz a levegőben.
A barkóscinege állandó madár, télen és nyáron egyaránt látható. A gyűrűzési eredmények azonban azt mutatják, hogy egyes példányok kivételesen hosszabb útra is vállalkoznak. Egy 1954 októberében a Fertő tónál gyűrűzött példány például néhány hónappal később, 1955 januárjában Székesfehérvár mellett került kézre. Egy másik, 1978 februárjában a tömörkényi Csaj-tavon jelölt barkóscinege még ugyanaz év októberében a Fertő osztrák oldalán, Illmitz közelében került a hálóba. Egy másik Fertő-tavi példány még távolabbra, egészen Rómáig repült.
Az őszi, téli gyűrűzések idején a barkóscinegék a hazai nádasokban is gyakran hálóba kerülnek. Egy időben rendszeresen jelöltük őket a Velencei-tó mentén. Ott figyeltem meg, mennyire ragaszkodnak a párok egymáshoz. A partnerek nagyon korán, már az őszi kóborlás idején, ivarérettségük elérése előtt megtalálják egymást, kialakulnak a párok, melyek ettől kezdve hűségesen kitartanak egymás mellett. Hangokkal tartják a kapcsolatot a sűrű nád között. Olyan finom, árnyalati eltérésekről ismerik fel egymás hangját, amit a gyarló emberi fül már nem képes érzékelni, mi valamennyi barkóscinege „csilingelését” egyformának halljuk. Gyakran előfordult, hogy a pár egyike a hálóba került, a másik szerencsésebb volt, és kívül maradt. De esze ágában sem volt menekülni. Ott maradt a közelben és szorgalmasan válaszolgatott a másiknak, akkor is, amikor az már abban a kis vászonzacskóban kuporgott, amelyekben az elfogott madarak várnak arra, hogy a csüdjükre illesszék a számozott alumíniumgyűrűt. Ha kézbevettem azt a bizonyos zacskót, és elindultam a madárral a nádas mentén, párja néhány méterrel odébb repülve, kapaszkodva követett. Ragaszkodása megható volt. Amikor aztán a kis fogoly megkapta a gyűrűt, és elengedtük, boldogan repültek el kettesben a helyszínről.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi