Választóvonal az eggenburgi korszakban
Választóvonal az eggenburgi korszakban
Az alsó-miocén eggenburgi korszakában azután egy újabb transzgressziónak köszönhetően a Cserhát keleti részén – mélyebb fáciesövben lerakódva – folytatódott a slírképződés. A Budai-hegységben úgyszintén újabb tengerelöntés követte az oligocén végi lepusztulást, viszont a Mátrától északra a slírt – folyamatos átmenettel – az eggenburgi emelet glaukonitos homokköve váltja fel. Az Aggtelek-Rudabányai-hegység peremén az új tengerelöntés először néhány méter vastagságban a normálsósvízi, pectenes, nagyforaminiferás, gyakran lithothamniumos, glaukonitos, ritkábban kavicsos Bretkai mészkövet rakta le. Efölött az eggenburgi Szécsényi slír 700–800 méteres vastagságú sorozata következik.
Az eggenburgi korszakban a Budai-hegységtől a Nyugat-Cserhátig húzódó övezet, lényegében a Budai-vonal zónája vízalatti küszöb gyanánt viselkedett: tőle keletre a Szécsényi slír mélymedencéje húzódott, nyugatra viszont az eggenburgi tenger homokos-kavicsos parti képződményei rakódtak le egy zátonyokkal, szigetekkel tarkított szubtrópusi sekélytengerben. E tenger partszegélyének kavicsos, homokos, 50 méterről az Északi-középhegység felé akár 200 méterig vastagodó üledékeit a Tétényi-fennsíkon találjuk meg feltárva: ez a Budafoki homok.
Chlamys és Ostrea fajok a Budafoki homokban (eggenburgi emelet, Budafok, Pacsirta-hegy). Az Ostrea teknőjét fúrószivacsok lyukasztották át
A formációt közép- és durvaszemű, helyenként kavicsos homokok, homokkövek, konglomerátumok alkotják. Az ún. anomiás homokkő-tagozatban gyakoriak a néha több méter átmérőjű konkréciók, „kőcipók”. A homokkövek jellegzetesen keresztrétegezett képződmények. Jól megfigyelhetők bennük az apály-dagály-tevékenység napi és havi üledékciklusai. A formációra általában a parti hullámverést jól tűrő, normálsósvízi, sekélytengeri élőlények fosszíliái jellemzők: vastaghéjú Ostreák, tömeges Anomia ephippium, Glycymeris fichteli, Ancilla grandiformis, Pecten pseudoboudanti, Chlamys gigas és Chlamys submalvinae.
A paleogén üledékképződés záró eseménye az eggenburgi korszakban a glaukonitos Pétervásárai homokkő lerakódása volt. Regressziós rétegsora normálsósvízi körülmények között képződött és a paleogén üledékgyűjtő teljes feltöltődését reprezentálja. Alsó része 100 m körüli mélységben ülepedhetett le, magasabb része a hullámbázis körül, mozgatott vízben képződött sekélytengeri homok, homokkő. Fossziliákban általában szegény. Jellegzetes elterjedési területe a Salgótarjáni-medencétől az Ózd-Pétervásárai dombvidékig húzódik, vastagsága néhol a 4–500 métert is eléri. A heterogén kőzettípusokból felépülő formáció mélyebb tagozatát finomszemű, agyagos, aleuritos, glaukonitmentes homokok, homokkövek alkotják. Magasabb tagozatában a szemcsenagyság nő, és javul az osztályozottság is. A felső tagozat homokkövei erősen glaukonitosak, közép- és durvaszeműek, nemritkán kavicsosak, gyakran keresztrétegzettek. Ebben a szintben tufaeredetű bentonitzsinórok, -rögök is előfordulnak, amelyeket Istenmezején bányásznak is.
Az eggenburgi korszak végére a teljes Budai Paleogén medence feltöltődött, kiemelkedett és véget ért az az üledékciklus, amely a középső eocénban kezdődött.
