A felső-oligocén későbbi szakasza

Full text search

A felső-oligocén későbbi szakasza
A Bakony és a Vértes az egész alsó-oligocénban erős felszíni lepusztulást szenvedett. Erre az eróziós felszínre települnek a felső-oligocénban a Csatkai formáció kőzetei. Vastagsága a Keszthelyi-hegység északi peremén 300 méter, a Vértes északi előterében még ennél is nagyobb. Részben szárazföldi tarkaagyagok, részben folyóvízi kavics- és homokrétegek alkotják. Az Észak-bakonyi Szápár és Jásd környékén, valamint Vértessomló közelében kisebb barnakőszéntelepek is megjelennek.
Bár a formáció mennyiségileg legnagyobb része agyag és kőzetliszt, legjellegzetesebb kőzettípusa a kavics. A nagy méretű, jól kerekített kavicsok anyaga a paleo-mezozoikumi alaphegységből származik, de eocén görgeteget is találunk benne. Metamorf-magmás komponenseinek származási helyét nem ismerjük. A Csatkai formáció édesvízi, szárazföldi kagylókat és csigákat tartalmaz: Unio, Melanopsis, Brotia escheri, Helix.
Míg a Vértes nyugati oldalán a Csatkai formáció kontinentális környezetet képvisel, keleti oldalán már a lagunáris eredetű Mányi formáció található, amely a nyugati Cserhátba is átnyúlik (Becskei formáció). Ez a 400–500 m vastagságot is elérő képződmény kőzettanilag igen heterogén: homok, homokkő, kőzetliszt, tarkaagyag, ritkábban kavics építi fel. Barnakőszénzsinórok sem ritkák benne. A változó kőzetösszetétel változó képződési környezetről tanúskodik, egy olyan csökkentsósvízi lagúnarendszerről, amelyet vékony homokzátonysor választ el a normális sótartalmú tengertől. A tengerszint és a tengeráramlás változásai mozgatott vagy éppen pangó vízben képződött üledékeket raktak le, a csökkentsósvízi rétegek között tengeri vagy szárazföldi közbetelepülések is megjelenhetnek. A formáció molluszkafaunájának legjellegzetesebb elemei a Polymesoda convexa, Tympanotonus margaritaceus, Pirenella plicata, Melanopsis hantkeni.

Megkövesedett uszadékfa a Mányi formációban, amelyet Teredo fúrókagylók („hajóférgek”) fúrtak meg (felső-oligocén, Máriahalom-Úny)
Tovább haladva kelet felé, a Budai-hegység, Pilis és Cserhát vonulatában (tehát lényegében a Budai vonallal párhuzamosan) az egri korszak tengerének parti-partközeli üledékét, a 100 m körüli vastagságban lerakódott Törökbálinti homokkövet találjuk. Régi neve pentunculuszos homok volt, amely leggyakoribb ősmaradványáról, a Glycymeris (Pentunculus) latiradiata kagylófajról nyerte nevét. A Törökbálinti homokkő a Kiscelli agyagból fejlődik ki folyamatosan. Főleg jól osztályozott, ritkábban keresztrétegzett homokból, homokkőből áll, de a mélyebb medencék felé való átmeneteiben gyakoriak a szürke finomhomokos aleuritok, agyagos homokkövek, sőt helyenként kavicsrétegek. A formáció normálsósvízi, parti sekélytengeri, mozgatott vízben leülepedett képződmény, amiről gazdag molluszkafaunája is tanúskodik (Glycymeris latiradiata, Pecten arcuatus, Ampullina crassatina, Turricula regularis).
A Törökbálinti homokkő partközeli zónájából kelet felé haladva a felső-oligocén mély tengermedencéibe érünk. A Cserhát és a Mátra, valamint az Északi-Bükk területén a Szécsényi slír és a Pétervásárai homokkő képződött, a Bükk déli és keleti szegélyén pedig az Egri formáció. Míg az előbbi kettő korban átnyúlik a miocénba is (lásd róluk később), addig az utóbbi képződése a felső-oligocén végén lezárult.
Az Egri formáció üledékfolytonossággal fejlődik ki a Kiscelli agyagból. Vastagsága a legtöbb helyen az utólagos lepusztulás miatt még a közel teljes rétegsorok esetében is csak 200–300 méter. Típusterületén, az egri Wind-téglagyárban, amelyről a formáció, sőt a korszak is a nevét kapta, heterogén kőzettípusokat figyelhetünk meg. Közvetlenül a Kiscelli agyag fölött glaukonitos, lepidocyclinás (nagyforaminiferás) rétegek települnek. Erre vékony tufitzsinórok, majd molluszkás agyag következnek, utóbbiban Noszvaj környékén több méter vastag, ám kis vízszintes kiterjedésű kavics- és homokkőtesteket is találunk. Efölött egyre több a homok-homokkő közbetelepülés, a finomabb szemcséjű kőzettípusok egyre ritkábbá válnak, mutatva a térségben a tenger fokozódó regresszióját. A szelvény legfelső részén gyakorivá válnak a keresztrétegzett homokok is. A Bükktől északra a rétegsor felső, regressziós szakaszából szenes zsinórokat is ismerünk, és a bükkszéki, demjéni kisebb kőolajtelepek is a felső-oligocén homokköves rétegeiben jelennek meg.

Az egri Wind-téglagyár szelvénye. Ez az egri emelet sztratotípusa (Báldi Tamás nyomán)
A leírt képződmények alapján megállapíthatjuk, hogy az Egri formáció a mélyvízi környezettől a tengerparti lagúnáig, sőt az édesvízi környezetig fejlődő regressziós rétegsort képvisel. A molluszkás agyag 200 m körüli mélységben képződhetett, erre utalnak a mélyvízi kavicsos törmelékkúpok és a fauna is (Nucula mayeri, Flabellipecten burdigalensis, Pitar polytropa és Turritella venus margarethae). A molluszkák mellett magányos korallok is előfordulnak. Felfelé a fokozatos regresszió következtében egyre sekélyebb vízi kőzetfáciesekkel találkozunk. Az agyag és homokkő váltakozásából álló regressziós tagozatból Panopea, Pholadomya, Chlamys, Cyprina, Ostrea, Glycymeris, Tympanotonus nemzetségek fajaiból álló fosszíliaegyüttesek kerültek elő. A cikluszáró lagunáris üledékek néhány méteres mélységben ülepedhettek le. Ezekben gazdag flóra maradt meg, babér-, fahéj-, juhar-, Sequoia-levélmaradványokkal. A mélységviszonyokhoz hasonló változást mutat a sótartalom is, amely az egri korszak végére a normálistól az alig-csökkentsósvízi-édesvízi fáciesig csökkent.
A Budai-hegység és a Bükkalja sekélyvízi, illetve kisekélyesedő üledékképződési területei között, a Cserhát, az Északi-Mátra előtere és az Ózdi-medence térségében helyezkedett el a felső-oligocén–alsó-miocén (az egri és eggenburgi korszak) legmélyebb medencéje, a Szécsényi slír tengere. Ezt a medencét a Cserhát északi szélén a Mányi formáció lagúnái és a Törökbálinti homokkő homokzátonyai határolták. A jelentős mennyiségben lerakódó rétegek pl. Alsószuha és Serényfalva környékén vagy az Ózdi-medencében 800 métenyire is kivastagodnak.
A slír, vagy helybeli (palóc-szláv) elnevezéssel apoka, finomszemű medenceüledék. A típusos slír anyaga főleg jól rétegzett világosszürke, agyagos, finomhomokos aleurit. Noha a kőzet lényegében a Kiscelli agyagból folytonosan fejlődik ki, nála valamivel durvábbszemű: a finomhomoktartalom általában legalább 20% és gyakoriak a homokkő-betelepülések, valamint a néhány méteres gyengén osztályozott homokkőtestek is. A Szécsényi slír fosszíliákban általában szegény. Leggyakoribb kövületei az Amussium-félék. A kagylók között jellegzetesek még a Macoma elliptica és a Nucula mayeri. Iszapfaló tengeri sünök mellett szegényes vagy közepesen gazdag foraminifera-faunák is előfordulnak.
A Szécsényi slír normális sótartalmú tengervízben képződött. Ülepedési környezete valószínűleg nagyobb tengeráramlásoktól távol eső, nyugodt vizű, kb. 200 méter mély medence lehetett, erre mutatnak a kis szemcsenagyság, a plankton szegényes volta és a molluszka- és benthoszforaminifera-vizsgálatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi