Ausztroalpi-(Kelet-alpi-) takarórendszer

Full text search

Ausztroalpi-(Kelet-alpi-) takarórendszer
Az Ausztroalpi-egységek ún. Ókristályos (Altkristallin) képződményei legidősebb koradatainak első maximuma ókaledóniai szerkezetalakulást rögzít. Ekkor a kiemelkedő és lepusztuló Ó- (Paleo-) Európa peremi térségeiből, a Cseh-masszívum és a hozzá délről csatlakozó „ókristályos” szárazulatról jelentős törmelékszállítás folyt a délen húzódó Ős (Proto-) Tethys-óceánba (lásd Az európai kontinens kialakulása című részt). Ennek eredményeképp az óceán északi részén nagyságrenddel vastagabb ópaleozoikumi törmelékes összlet halmozódott fel (ma főként kvarcfillitként ismerjük), mint a délebbi, nyílttengeri öv mészkő-összlete (Északi-Grauwacke-öv–Karni-Alpok). A variszkuszi szerkezetalakulás és hegységképződés időben északról délre tolódott, és a metamorfózis foka is csökkent. Így, míg az ekkor északi helyzetű Középső-ausztroalpi Ókristályos-egység a devon végi breton hegységképző fázisban amfibolit-fáciesű metamorfózist szenvedett, addig a legdélibb, az Ős-Tethys övébe tartozó Karni-Alpok variszkuszi szerkezete a középső-karbon vége felé, a leóni fázisban alakult ki, és kőzeteit metamorfózis nem érte.

A kelet- és dél-alpi ópaleozoikum ősföldrajzi vázlata (Hans Peter Schönlaub nyomán, 1979) és a Szendrő-Uppony-Gömöri paleozoikum ahhoz viszonyított helyzete (Kovács Sándor nyomán, 1984)
1. A Keleti-Alpok fő tömegében uralkodó Középső-ausztroalpi-egységek alól a Semmering-hágótól keletre az Alsó-ausztroalpi-egységek bújnak elő (Semmering–Wechsel-ablak). Valamennyiük prealpi történetének nyomozását megnehezíti, hogy képződményeiket többé-kevésbé „felülbélyegezte” az alpi szerkezetalakulás.
Az Alsó-ausztroalpi-egységek közül a szerkezetileg mélyebb helyzetű Wechsel-egység alsó része bázisos magmás eredetű amfibolit-amfibolpala-amfibolgneisz-biotitpala összlet (Fertőrákosi amfibolpala). Felfelé haladva a vulkáni tevékenység lecsendesedését rekonstruálhatjuk: a lepusztuló magmás képződményekből csillám, klorit- és földpátdús mélytengeri üledék rakódott le, amelyből később kloritos albitgneisz keletkezett (Wechsel-gneisz; nálunk helytelenül Gödölyebérci „csillámpalának” nevezik). Ezt pegmatoidok, valamint foszforitgumók átkristályosodásával keletkezett deciméteres apatitlencsék (U, Th, ritkaföldfémek) tarkítják. A gneiszre egyre érettebb törmelékanyagú (azaz egyre távolabbi lepusztulási területet tükröző) kvarcfillit, grafitos fillit és grafitos kvarcit következik (Wechsel-palák vagy Újhegyi „csillámpala”). Az erősen visszaalakult fillitben (fillonit) a grafit mellett kristályosmészkő- és dolomitrétegek utalnak az egykori élővilág tevékenységére. A kőzet feltételezett eredeti kora szilur. Az idősebb variszkuszi átalakulás legjobban a bázisos képződményeket érintette: az amfibolit/zöldpala-fácieshatárt a hornblende-amfibol, zöldpala-fáciest az üledékes eredetű kőzetekben gyakori almandingránát és biotit jelzi. A Wechsel-sorozat nálunk alig 1 km2-en, egy kis határmenti dombon bukkan felszínre, de a több mint 20 érckutató mélyfúrás révén alaposan megismerhettük (lásd még az Alpi metamorfitok Magyarországon című részt).
A Semmeringi-egység nagy kiterjedésű átbuktatott takaróredőt alkot a Wechsel-egységen. A Soproni-hegység ide sorolt, kora ópaleozoikumi csillámpalái idősebb, geoszinklinális jellegű üledékgyűjtőben lerakódott, egyveretű finomtörmelékes összletből keletkeztek. A legerősebben átalakult, legősibb kőzettípus a disztén-szillimanit-biotit-csillámpala, amely az Óbrennbergtől délre lévő hegytetőkön sapkaként ül (Óbrennbergi csillámpala). A csillámpalába homokos üledékből keletkezett szürke disztén-leuchtenbergit-kvarcit települ. A legmagasabb fokú metamorfózist az ún. migmatit-övhöz közeli tartományokban keletkezett staurolit, disztén, szillimanit és káliföldpát tanúsítja. A metamorfózis e korai, kaledóniai szakaszát variszkuszi gránitbenyomulás (Soproni gneisz, lásd később), majd kisnyomású-nagyhőmérsékletű andalúzitos átalakulás követte.

Gránátos amfibolit (jobbra). A barnásvörös almandingránátok sárgás szegélye retrográd ásványos átalakulást jelez. A Fertőrákos-1004. fúrásból, 970 m mélységből származó magminta átmérője 5,5 cm
A Soproni-hegység csillámpaláinak nagyobbik részét a jól elkülönülő klorit-muszkovitpala alkotja (Vöröshídi csillámpala). Epimetamorf zöldpala-fáciest jelző klorit, muszkovit-szericit és gránátásványai az óalpi ún. retrográd metamorfózis (350–500 °C) során keletkeztek (lásd a Metamorf ásványtársulások és az Alpi metamorfitok Magyarországon című részeket). A fillonitos csillámpalaként is ismert képződmény az erősebben metamorf Óbrennbergi csillámpala alatt, mintegy 200 m vastagságban húzódik, feküje ortogneisz. A fehér-kvarcit betelepülésekből a szericit hiányzik vagy alárendelt.
A szintén a Semmeringi-egységhez tartozó, a csillámpaláknál kisebb felszíni, de nagyobb mélységi elterjedésű Soproni gneisz variszkuszi (felső-karbon) gránitintrúzióból keletkezett, amely az ókaledóniai hegységképződéskor már teljes tömegében átalakult csillámpala-összletbe nyomult be. (A két képződmény határa később többnyire elnyíródott, de néhol az aplitos, mikrogránitos, pegmatitos benyomulások jól tanulmányozhatók [pl. Gloriette-kilátó].) A gránittest a késő-variszkuszi és óalpi szerkezetalakulási fázisok során zöldpala-fáciesű dinamometamorfózist szenvedett. Uralkodó kőzettípusa a magas földpáttartalmú, középszemű muszkovitgneisz. Az erőteljesen kihengerelt, nyírt zónákban milonit, a nagy kőzettestek határán, lapos mozgási pályákon pedig leukofillit keletkezett. Az egész összletnek nevet adó, a közeli osztrák területeken gyakori Durvagneisz (Grobgneis) a Soproni-hegységből hiányzik.
A Kisalföld északnyugati aljzatában 1000–4000 m mélységben megfúrt kristályospalákat részben a Fertőrákosi paragneisszel (Csapod, Mosonszentjános, Mosonszolnok), részben a Soproni csillámpalával (Pinnye, Rajka, Mihályi M–4-es sz. fúrás, Mosonszentjános, Mosonszolnok) rokonítják.

Földtani metszet a Fertőrákosi metamorfit összleten keresztül (Kósa László szerint, 1976)
2. A Felső-ausztroalpi-egységek Magyarországon az Alsó-Ausztroalpi takarókra rátolt Rábamenti metamorfit összletben folytatódnak. Nagy mélységben húzódó képződményeinek csoportosítása, besorolása nem könnyű. Az ún. Mihályi-hátságot felépítő, nagyvastagságú, mélytengeri finomtörmelékes eredetű Mihályi fillitet (grafitos karbonát-, kvarc-, szericit-kloritfillit) ópaleozoikuminak tartják. Szintén e sávba tartozik a feltehetően devon időszaki, sekélytengeri Büki dolomit (Bük, Ölbő, Rábasömjén, Pecöl), amelynek karsztja termálvizet szolgáltat.
A Felső-Ausztroalpi övet lehatároló Rába-vonal mentén, a keskeny Nemeskoltai-sávban a durvábbtörmelékes homokkő-pala, és az annak felsőbb részén megjelenő spilites-andezites-bazaltos vulkáni képződmények (Nemeskolta, Ikervár, Sótony) a mihályitól élesen eltérő jellegűek. Míg ugyanis a Mihályi fillit variszkuszi, klorit-zónás, 350–400 °C-kal, 2–3 kilobarral (a továbbiakban kbar) jellemezhető metamorfózisát gyenge óalpi esemény bélyegezte felül, addig a Nemeskoltai sáv variszkuszi (szudétai fázis, 320 millió éves) ún. anchimetamorf (200–300 °C-on képződött) paláit regionális alpi átkristályosodás nem érte. Így a Mihályi övet a dél-burgenlandi szigetrögökön át az ún. Gráci Paleozoikumhoz köthetjük, míg a Nemeskoltai-öv a Dunántúli-középhegységi egységbe tartozó Takácsi-övvel párhuzamosítható.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi