A könnyenillók szerepe az utókristályosodásban
A könnyenillók szerepe az utókristályosodásban
A következőkben a földkéreg különböző szintjein kialakult ún. könnyenillók (a magmában oldott gáz- és folyadék-összetevők) dúsulási lehetőségeit mutatjuk be.
A magmás kőzetek képződésekor a könnyenillók (pl. víz, szén-dioxid, klór, bór) a főkristályosodás során a magmamaradékban feldúsulnak, mivel a kőzetképződés korábbi körülményei között csak alárendelten vehettek részt az egyes ásványfázisok felépítésében. A bázisos-ultrabázisos kőzetek kristályosodását rendszerint nem követi jelentős könnyenilló-dúsulás; ez inkább a savanyú és neutrális kőzeteket kísérő jelenség. A könnyenillók elkülönülésével kezdetét veszi a magmás folyamatokhoz kapcsolódó ásványképződés utómagmás fázisa, amelyben már elsősorban oldatokból történik az ásványok kiválása.
Az utómagmás folyamatok, a földtani környezet kémiai jellegének és a keletkezési mélységnek a függvényében, eltérően mennek végbe.
A mélységi kőzetek kristályosodásakor (3–6 km mélyen) a könnyenillók jelentős része nem távozik el a kőzetképződés helyéről, hanem a megszilárduló olvadék egyes részeiben feldúsul. E „fészkekben” a lassú lehűlés során óriási kristályok növekednek. Ezek alkotják a pegmatitokat.
A szubvulkáni kőzetek kristályosodása 1,5–3 km mélységben, kisebb nyomáson és gyorsabban megy végbe. Ennek során a könnyenillók elkülönülnek a magmától, és a hirtelen kitáguló magmás gőzök és gázok a magma felnyomulásának vonalában ún. intruzív breccsákat hoznak létre. E csatornák mintegy szelepként szolgálnak a könnyenillók eltávozására, s a későbbiek során az ércképződés helyei lehetnek.
A vulkáni (kiömlési) kőzetek kristályosodása kis nyomáson megy végbe, ezért a könnyenilló fázis az olvadék megszilárdulása során gyorsan eltávozik. A vastagabb lávaárak mélyebb részein, illetve a felszín közelében (kb. 500 m mélységig) megrekedt vulkáni benyomulásokban az olvadék könynyenillókat, vizet, víztartalmú agyagos-meszes üledékeket vesz fel. Ez az ún. transzvaporizáció-laterálszekréció. Felismerése és vizsgálata Szádeczky-Kardoss Elemér nevéhez fűződik. A víztartalom az olvadék megszilárdulása során üregeket hoz létre. Az üregek falán megjelenő első ásványkiválásokat a nagy hőmérsékletre utaló autopneumatolitos ásványegyüttesek névvel illeti a szakirodalom (lásd később). Jellegzetes ásványai a plagioklászok, amfibol, diopszid, apatit, titanit, haüyn, magnetit, hematit, tridimit, cristobalit és kvarc. Az üregek a további hűlés során hidrotermás jellegű ásványokkal bélelődnek ki (zeolitok, karbonátok, agyagásványok).
A felszínen a vulkáni működést kísérő, illetve azt megelőző könnyenilló-elkülönülés a vulkánok lejtőjén, általában hasadékokhoz kötötten jelenik meg. Legmagasabb hőfokon az ún. szublimátumok válnak ki a gőzökből. Ásványai a halit, szilvin, szalmiák, viliaumit, fluorit, kén, egyes szulfidok, továbbá hematit, tenorit, tridimit. A további, alacsonyabb hőmérsékleten lezajló gőzös-gázos elkülönülés mofettákban, szolfatárákban és fumarolákban megy végbe, ami kapcsolódik a hidrotermás tevékenység záró fázisához is.
A víz mint fontos könnyenilló a folyamatok során feldúsul, lényeges szerepet a későbbi ún. hidrotermás fázisban vesz fel (lásd később).
