Hidrotermás ásványképződés (Gatter István–Szakáll Sándor)
Hidrotermás ásványképződés
(Gatter István–Szakáll Sándor)
(Gatter István–Szakáll Sándor)
A kristályosodást követő további hőmérsékletcsökkenés forróvizes oldatok megjelenését eredményezi. Az ásványok zöme ekkor, az ún. hidrotermás fázisban keletkezik. Alábbiakban az e fázisban lejátszódó folyamatok legfőbb jellemzőit és a hozzá kapcsolódó kőzetelváltozásokat mutatjuk be.
Az utómagmás működés alacsonyabb hőmérsékletű (kb. 450–500 °C alatti) szakaszát hidrotermás fázisnak nevezzük. A mélységi kőzetekhez kapcsolódó pegmatitos és hidrotermás fázisok között nincs éles határ; a fő különbség a hőmérsékleti viszonyokban és az ásványegyüttesek megjelenési formájában van. Gyakran a pegmatitos ásványegyüttest kérgezi be, korrodálja a hidrotermás ásványkiválás (pl. a földpát-kvarc pegmatitüregek kalcittal, fluorittal, zeolittal töltődnek ki, vagy a pegmatitokba szulfidásvány-erek hatolnak). Míg a pegmatitok ásványainak anyaoldatai közvetlenül a magmából származnak, a hidrotermás ásványképződés során a magmás eredetű oldatok csupán a magasabb hőmérsékletű szakaszokra jellemzőek. A hidrotermás ásványképződés színtere ugyanis kevésbé kötődik a magmás kőzettesthez. A benyomuló magmás test körül felhasadó repedésrendszer esetenként több kilométer távolságra is elnyúlhat, és az ásványok rendszerint e telérek kitöltéseként képződnek, szemben a pegmatitok uralkodóan fészkes-lencsés megjelenésével. Alacsonyabb hőmérsékleten a telérekben cirkuláló oldatok többnyire már a mellékkőzetből származnak.
