A magmafejlődés folyamata a Karancs példáján
A magmafejlődés folyamata a Karancs példáján
A kis területű Karancs szubvulkáni kőzete – a gránátos biotitamfibolandezit – a Somoskőújfalutól kb. 4 km-re északra található sátorosi kőfejtőben igazi meglepetéssel szolgál. Az üdén kékesszürke színű alapanyagban ugyanis (a fenokristályok mellett) feltűnően sok a bezáró kőzettől eltérő, változatos színű, méretű, alakú és szövetű kőzetzárvány.
Az egyik zárványcsoport kőzetei az andezittől idegen eredetűek (nevük ezért xenolit), a feláramló magma a felső kéregből szakította fel és zárta magába őket. A kéregzárványok gyakran nagy méretűek, szögletesek. A gneiszek, csillámpalák, amfibolitok a Vepor hegységgel rokon ópaleozoikumi kristályos aljzatból származnak, a miocén korú finomhomokkő pedig a tengerben lerakódott szécsényi slírből eredeztethető.
A másik, az ún. endogén zárványcsoport genetikai kapcsolatban áll az andezittel. Ezek a kéregzárványoknál kisebbek (átlag 2–5 cm-esek), oválisak, megjelenésükben ritkán ütnek el élesen az őket bezáró andezittől. Teljesen kristályos, finomszemcsés, sötétszürke kőzetek. Anyaguk általában diorit, andezit, bazalt, dolerit, vagy mikrogabbró, de akad közöttük egészen különleges, kizárólag plagioklászt és gránátot tartalmazó kőzetváltozat is. Az endogén zárványok a magmafejlődés egy-egy állomásának tanúi. Az andezitként megszilárduló magma ugyanis sokszor igen bonyolult folyamat útján kerül végleges helyére, s feláramlás közben több szinten is megrekedhet. Ilyenkor a magmás test szélei kristályosodni kezdenek; szilárd kőzetburok alakul ki, ami a magma továbbáramlásával felszakad, s darabjaiból endogén zárvány lesz. A köztes magmakamrákban – a kristályosodás előrehaladtával – a maradék magma szilíciumban egyre gazdagabb lesz, amit a magmából folyamatosan kiváló ásványok összetétele is tükröz. (Megjegyzendő, hogy a szilikátokat a múlt század közepén SiO2-ből és H2-ből összerakható vegyületeknek, a „kovasav sóinak” tekintették; ha SiO2-ből [„kovasavból”] sok volt a kőzetben, akkor savanyúnak, ha kevés, akkor bázisosnak nevezték. Habár ma már nem beszélünk savakról meg sókról, mindmáig használatosak a savanyú és bázisos kifejezések, illetve ezek fokozatai, pl. az ultrabázisos). Újabb magma beáramlásával magmakeveredés történik. A magmakeverék az eredetihez képest újra szilíciumban szegényebb („bázisosabb”) lesz, ami a már kikristályosodott ásványok rezorpcióját (részleges visszaoldódását) vagy összetételük újabb, ellentétes irányú változását eredményezi. Ezek a folyamatok sokszor ismétlődve, egymást váltogatva zajlanak le, és a mellékkőzetek beolvasztásával (kontaminációjával) tovább bonyolódhatnak. A magmafejlődést folyamatos növekedésükkel végigkísérő ásványok – amennyiben érzékenyek a magma kemizmusának változására – zónásak lesznek, s kristályaik egyes rétegeinek összetétele jól tükrözi a kiválásukkor uralkodó kémiai viszonyokat. A zónásság polarizációs mikroszkópban is kitűnően megfigyelhető.
