Környezet és megtelepedés
Környezet és megtelepedés
A Kárpát-medence a maga sajátos domborzati viszonyaival – a Kárpátok koszorújával, az Alpok nyúlványaival, délről a Dinári-hegységgel, bent a medencében a középhegységekkel, domb- és halomvidékekkel, illetve az ezeket tagoló medencékkel –, éghajlatával, vízrajzával, növény- és állatvilágával együtt ökológiai egységet alkot, sajátos ökoszisztémát, emberi megtelepülésre különlegesen alkalmas környezetet. Természeti adottságai révén nagy népességbefogadó és -eltartó képességgel rendelkezik. A Kárpát-medence az őskortól a honfoglalásig egyre sűrűbben lakott terület volt. Természeti viszonyait a népvándorlás népei lényegében érintetlenül hagyták.
Tata (Dotis) vára és vízvédelmi rendszere (Georg Houfnagel metszete, 1617)
A honfoglaló magyarságra és az itt élő és a később bevándorolt többi népre egyaránt érvényes Hajnal István (1892-1956) megállapítása: „A letelepedés nem »gazdasági« kérdés, oka mélyebben rejlik. A tagozott együttes nem a pillanat ingerei szerint igazodik a természethez, vagy »szokja meg« környezetét, hanem formákkal fejezi ki viszonyulását hozzá. Már nem a földet, fát, virágot látja bennük, hanem önmaga s mások élményeit. Ezért érzi magát »otthon« a környezetben. Az alkalmi búvóhely keresése helyett a természet rendjében az emberi lét tényeire ismer rá. Kapcsolódik hozzájuk, de már emberi függetlenséggel; sajátos eljárásmódokat fejleszt ki ennek szolgálatára, beleértve a hasznos megmunkálást is. A településnek a természetes környezetre rávésett formája a társadalomstruktúrának egyik legszilárdabb, legtartósabb hordozója.” (1939)
Várad és vízvédelmi rendszere (Georg Houfnagel metszete, 1617)
A folyóvölgyeket megszálló honfoglaló magyarság, hogy „otthon érezhette magát” új környezetében, tartósan megtelepedhetett, államot alapított és felvette a kereszténységet, annak ökológiai okai is voltak. A magyarság számottevő természetismereti tapasztalatokat hozott magával őstörténetéből. A magyar Alföldön mint a mérsékeltövi sztyepterület legnyugatibb nyúlványán az állataival együtt érkező magyarság megfelelő természeti környezetet talált. A Kárpát-medence 900 táján csapadékosabb viszonyai között a magyarság anyagi kultúrája, életmódja, szervezettsége és nagyfokú alkalmazkodókészsége a környezeti adottságokhoz segítette a gyors megtelepedést. Ősvallásának gazdag állat- és növényszimbolikája révén könnyebben elsajátíthatta a kereszténység természetértelmezését. A Magyar Királyság keretei között a honfoglalás előtti idők itt élő népei, a szlávok, avar és onugor maradékok, a betelepülő szászok, németek, olaszok, románok, vallon telepesek úgyszintén gazdag természetkezelési eljárásokkal éltek. Jól alkalmazták a nyugatról magukkal hozott természeti tapasztalataikat a különböző szerzetesrendek, főleg a bencések és a ciszterciek is.
