A Mátra (Karátson Dávid)
A Mátra
(Karátson Dávid)
(Karátson Dávid)
A Magyarország két legmagasabb csúcsát (Kékes, Galya-tető) hordozó Mátra a belső-kárpáti vulkáni koszorú egyik legtalányosabb tagja. Ami bizonyos: nagyformáit, amelyeket az utólagos szerkezeti mozgások és az erózió jelentősen átalakítottak, elsősorban a bádeni andezitvulkánosság hozta létre. A legtöbb vitát kiváltó forma maga a főgerinc. Ennek nyugati, íves része egy egykori kaldera peremét képviselheti, de nem kevésbé vitatott a megannyi, részben éppen a gerincen ülő kúp kitörésközpont jellege.
Az Északi-középhegységnek (Mátraerdőnek) a Szalánci-hegységbéli Simonka (1092 m) után második, Magyarországnak pedig legmagasabb csúcsát adó Mátra (Kékes 1015 m) a miocén vulkáni koszorú Cserháttól keletre eső tagja. Utóbbitól a fiatal, tektonikus Zagyva-árok, kelet felé a Bükktől a Tarna völgye választja el. Félkörívű nyugati gerince uralta részéről mint Nyugati-Mátráról, egyenes gerincű keleti részéről mint Keleti-Mátráról beszélhetünk. (A különböző tájbeosztások, így a kötetünkben közölt is ettől eltérhetnek – pl. Nyugati-Mátrán csak a különálló Muzsla-csoportot értik, a központi részt Magas-Mátraként különítik el –, ám mint látni fogjuk, a vulkáni szerkezet bemutatásához a kettős tagolás az egyszerűbb.) A hegység lealacsonyodó hegylábfelszínei északon (Mátrahát vagy Mátralába) meredeken a Zagyvát övező alacsony dombvidékre, délen (Mátraalja) szelídebben a Gyöngyösi-síkra ereszkednek alá.
A hegység fiatal vulkánosság előtti képződményei
A miocén vulkánosság
A hegység mai felszíne, éghajlata, növényzete
