A Tihanyi-félsziget földtani megismerése
A Tihanyi-félsziget földtani megismerése
A vidék sekélytengerré, mocsárvidékké válásának idején indult meg a Tihanyi-félsziget bazaltvulkanizmusa. A Balaton múlt század végi – e század eleji geológiai kutatásának, melyet id. Lóczy Lajos vezetett, fontos témája volt a tihanyi vulkánok működésének leírása. Lóczy meglehetősen pontosan írja le a megvizsgált képződményeket, s keletkezésükre még modern vulkanológiai szemlélettel nézve is nemegyszer helytálló magyarázatokat ad. Lóczyt alapvetően a vulkáni működés tér- és időbeli eloszlása érdekelte. Hány kitörési centrum volt és azok milyen típusú vulkáni kitöréseket produkáltak? A képződmények jellegzetességei alapján erőteljes robbanásos kitörésekre következtetett, amelyekről – a vulkáni kőzetek rétegzett szerkezete, továbbá a helyenként előkerült ősmaradványok alapján – úgy vélte, sekélytengerben zajlottak. A központokat illetően Lóczy minden egyes dombot önálló kitörési centrumként valószínűsített. Ily módon 23 „tűzhányót” különített el, amelyek közül legalább 8 meglétét bizonyíthatónak is látta. Lóczy rendkívül jó megfigyelő volt, feltűnt neki a vulkáni rétegsorban a plasztikus jelenségek gyakorisága. Ezt azzal magyarázta, hogy a vulkanizmus főként magas nedvességtartalmú, üledékrétegekkel keveredett anyagot hozott a felszínre. Gyakran egyszerűen csak „sárvulkánnak” nevezte némelyik kitörésközpontot.
Lóczy munkássága jónéhány évtizedre meghatározó volt a félsziget kutatásában. Az ott dolgozó geológusok elsősorban Lóczy hatalmas lélegzetű művének téziseit próbálták igazolni, esetenként kiegészíteni. Lóczy korábbi munkatársa, Cholnoky Jenő elsősorban a morfológiai megfigyelésekre helyezte a hangsúlyt. Megfigyelései szerint a félsziget mai arculatának kialakulásában nagy szerepet játszhatott a jégkori sivatagban tomboló szél, s ily módon a Külső- és Belső-tó eredetét deflációs jelenségekre vezette vissza. Lóczy másik neves követője Hoffer András volt, akit elsősorban a vulkanológiai jelenségek érdekeltek. A negyvenes években végzett közvetlen terepi megfigyelései alapján mind a mai napig használható rétegsor-leírásokat adott a félsziget vulkáni képződményeiről. Tanulmányai egyikéből érdemes felidézni meghatározását: „1. A tihanyi tűzhányók működésük szerint robbanásos (explóziós) vulkánok. Szerkezetük szerint rétegesek és diatrémák. Alakjuk szerint aszpitok, tufatölcsérek, tufakürtők és egy homát (Ovár-vulkán). Képződésük szerint poligének és monogének.” Hoffer kutatásaival egyidőben Papp Ferenc földtani térképezést vezetett a félszigeten, s ennek alapján arra következtetett, hogy a Külső- és Belső-tó tektonikus eredetű.
A század első felének kutatásait követően a Tihanyi-félsziget már mint geológiailag ismert terület került be a tudományos köztudatba. A korábbi ismeretek összefoglalásaképpen Varrók Kornélia 1957-ben földtani térképezést vezetett a félszigeten. E kutatás során merült fel először, hogy a tihanyi vulkanitok egy egységes ősvulkán robbanásos működése során jöttek létre, s a Külső- és Belső-tó e vulkán kitörési centrumai lehetnek. Később, az 1969-es, igen részletes (1:10 000 méretarányú) építésföldtani térképen egy további kitörési centrumot is elkülönítettek az ún. Rátai-csáva területén. A térképről azonnal kitűnik, hogy a félszigeten a vulkáni képződmények egy félkör mentén helyezkednek el, s a déli területeken csak fiatal üledékekkel fedetten és feltehetően kis vastagságban találhatók. A vulkanitok pontosabb térbeli tagolása érdekében 1985-ben újabb térképezés kezdődött, s bár a munka nagy mennyiségű adathalmazt eredményezett, sajnos az idő előrehaladtával számos régi lelőhely eltűnt (betemetődött, beépítették, növényzet fedte be), így hiába kerültek megannyi új információ birtokába a térképezők, ugyanannyi korábbit nem, vagy csak feltételesen tudtak megerősíteni. A Tihanyi-félsziget vulkanológiai megismerésének legújabb állomása az a vizsgálatsorozat, amely az ELTE Természettudományi Karának néhány geológus-geomorfológus kutatója által célul kitűzött tematikához kapcsolódik. E kutatócsoport – köztük jelen sorok szerzője is – az ország különböző területein próbálja megfigyelni és leírni azokat a vulkanológiai jelenségeket, amelyek a nemzetközi vulkanológiai irodalomban is csak az 1970-es évek elejétől bukkantak fel. E kutatások homlokterében a robbanásos vulkáni kitörések által lerakott üledékrétegek elemzése áll, aminek alapján megállapíthatók a kitörési mechanizmusok, valószínűsíthetők a kitörési centrumok, számítások végezhetők a kitörés energiájára, elterjedésére, genetikai kapcsolatrendszerére.
