A vulkáni működés két szakasza
A vulkáni működés két szakasza
A középső-miocén folyamán ebben a mocsári környezetben indult meg a hegység mai arculatát meghatározó vulkáni működés. A tűzhányó-tevékenység kronológiailag és kőzettanilag két szakaszra bontható.
Korai termékei egyrészt a felszín alatt kis mélységben megszilárduló telérkőzetek, szubvulkáni testek (lakkolitok) vagy lávadómok, dagadókúpok (extrúziók), másrészt ún. freatomagmás robbanásos kitörések nyomán képződött vulkáni törmelékek voltak. Ez utóbbiak a felnyomuló magmának a karszt- és rétegvizekkel való érintkezése következtében igen heves kitörések voltak, s a térszínt izzó vulkáni hamuból, horzsakövekből és törmelékből álló piroklaszt-árakkal, főleg ignimbritekkel borították el. (Egymásra települt ignimbritek és rokon képződmények szép kifejlődése tanulmányozható a hegység déli részén lévő Holdvilág-árokban.) Az első szakasz termékei andezites-dácitos összetételűek. Azonosítható központjaik Kesztölctől észak-északnyugatra a következők: a Strázsa-hegyi, Lencse-hegyi, Babos-hegyi, Árpád-vári, továbbá a pilisszentléleki és pilisszentkereszti 100–1000 m átmérőjű dagadókúpok, valamint a dunabogdányi Csódi-hegy és Róka-hegy lakkolitja. A korai szakasznak két önálló vulkáni kúpja is rekonstruálható. Az egyik a helembai Duna-meder és az Ipoly torkolata által „félbevágott”, 5–6 kilométer átmérőjű, ma részben Szlovákiához tartozó Ipolydamásdi-rétegvulkán, a másik pedig a nagy vastagságú ár-piroklasztitokkal kitöltött, vulkanotektonikus Szentendrei-süllyedék, amely a mintegy 6–8 km átmérőjű Szentendrei-rétegvulkán délkelet felé nyitott – a Szelim-patak, Öregvíz-patak és a Bükkös-patak által lecsapolt – beszakadásos kalderájával azonosítható.
A Visegrádi-hegység zömét létrehozó késői szakasz két fázisra különíthető. Ezeknek anyagát a már Cholnoky Jenő által 1937-ben felismert, Dobogókői centrumnak nevezett, dunazugi kettős szomma-vulkán szolgáltatta. A kőzettanilag a piroxén-amfibolandezitek közé besorolható kitöréstermékek vulkanológiai szempontból főleg blokk- és hamuár-üledékek, valamint lávabreccsák (ezekről bővebben lásd a Börzsöny bemutatását). A pados elválású lávakőzetek alárendeltek.
Az első, nagyméretű, jó 10 kilométer átmérőjű andezites rétegvulkán beszakadt peremének maradványa (szommája) nyugaton a Malom-völgy keleti oldalát képező, s a hegység legmagasabb pontjáig, a 700 méteres Dobogókőig futó gerincív. Ez az Öreg-vágás-hegyet követően megszakad; keleti folytatása Pilisszentlászlótól kezdve a Szent László-hegyben, a legmagasabbra emelkedő Urak-asztalában (593 méter), majd a Hajlékos-bércen át a Nagyvillám gerincvonulatában nyomozható. Legészakibb maradványai pedig valószínűleg a Nagymarostól északnyugatra húzódó, 482 méter magas Hegyes-tető gerincében ismerhetők fel. E vulkán fejlődését a Dömösi-kalderának nevezhető mélyedés kialakulása, beszakadása zárta le, a peremén kisebb méretű, 3–3,5 kilométer átmérőjű parazitakúpok képződésével (Pilisszentléleki-rétegvulkán és Nagyvillámi-rétegvulkán, utóbbi azonos Cholnoky Jenő 1937-ben felismert „Visegrádi centrum”-ával).
Kilátás a Dobogókőről a Dunakanyarra. A Duna túlpartján a Visegrádi-hegységtől valószínűleg csak a pleisztocénban, a folyó által levágott Szent Mihály-hegy csoportja emelkedik. Háttérben a Magas-Börzsöny lepusztult vulkáni kúpja (Karátson Dávid felvétele)
A második fázisban a Dömösi-kalderában alakult ki újabb, most már csak 4,5–6 km átmérőjű vulkáni építmény, a Keserűs-hegyi rétegvulkán (Cholnoky Jenő Keserűs-hegyi gerince); ennek maradványai a Prédikáló-szék (631 méter), Keserűs-hegy, majd a Lepence-völgyi lealacsonyodás után az 565 méteres Öreg-Pap-hegytől a Mátyás-hegyig ereszkedő vonulatban ismerhetők fel. Legészakibb része – a Duna túloldalán – az impozáns, 484 méter magas Szent Mihály-hegy, illetve a Rigó-hegy közös gerince lehet. Ennek a vulkánnak a fejlődését a felsorolt csúcsok jelezte, néhány kilométer átmérőjű, ún. Lepence-pataki kaldera beszakadása zárta le. A kettős szomma-vulkán beszakadásos kalderájának központjában – a kitörési centrum bizonyítékaként – erősen mállott kőzetek és hidrotermális ércesedés nyomai ismertek (Ágas-hegy, a Lepence-patak Jancsi forrása, Császár-völgy).
A rövid idejű vulkanizmus a radiometrikus kormeghatározások és a magnetosztratigráfiai vizsgálatok adatai alapján mintegy 15 millió évvel ezelőtt kezdődött és 14 millió éve fejeződött be. Ezt követően a középső-miocén tenger a legmélyebb helyzetű süllyedéken (Szob-Pilismaróti medence) keresztül rövid időre elöntötte az Ipolydamásdi-rétegvulkán kalderájának peremét, a Lepence-pataki kaldera területének északi szegélyét, valamint a Nagyvillámi rétegvulkán belsejét.
)
A Börzsöny–Visegrádi-hegység vázlatos földtani térképe (Korpás László és Csillagné Teplánszky Erika [1982] nyomán). Vesd össze a következő részben tárgyalt Börzsöny hegységgel!
1 – Felső molassz (a vulkáni kőzetek fedőüledékei); 2 – Fiatalabb, andezites rétegvulkáni összlet; 3 – Elkülönített lávapadok; 4 – Idősebb, andezites-dácitos rétegvulkáni összlet; 5 – Piroxénandezit szubvulkáni központ; 6 – Biotit-piroxén-amfibolandezit szubvulkáni központ; 7 – Biotit-amfibolandezit és dácit szubvulkáni központ; 8 – Alsó molassz (a vulkáni kőzetek feküüledékei); 9 – Mezozoikumi és eocén képződmények; 10 – Törésvonal; 11 – Egyedi rétegvulkánok és lejtőmaradványaik; 12 – Képződményhatár
A Visegrádi-hegység fő tömege 14 millió éve végérvényesen kiemelkedett mocsári és tengeri környezetéből, s a pleisztocénig eredendően üledékképződéstől mentes terület volt. Akkor a lösz lerakódása mintegy 1,5 millió évvel ezelőtt indult meg; legszebb feltárásai a Szob-Pilismaróti süllyedékben, Basaharcnál ismertek.
Külön szerkezetmorfológiai érdekesség a Duna szűk, áttöréses völgye. Noha a Visegrádi-hegység és a vele nagyjából egyidős Börzsöny között kialakult mélyedést a fentebb megismert 14 millió éves vulkántektonikai-morfológiai egységek, tehát az Ipolydamásdi-rétegvulkán kalderája, a Szob-Pilis-maróti süllyedék, a Dömösi- és Lepence-pataki beszakadásos kalderák, valamint a Nagyvillámi-rétegvulkán határozták meg, a Duna itteni megjelenése – mint az ősvízrajzi részben olvashattuk – csak későbbi, pliocén végi vagy legkorábbi pleisztocén lehet.
