Medencehatás alakította éghajlat
Medencehatás alakította éghajlat
Alföldünk éghajlatának jellemzői földrajzi, mindenekelőtt viszonylagos helyzetéből következnek. A kevés felhő, a sok napsütés, a gyakori szárazság a medencehelyzettel magyarázható.
Az Alföldön nagyon gyakoriak a derült napok. A felhőzet évi átlaga sehol sem haladja meg az 55%-ot. Az északi és keleti peremterületek kivételével a napsütéses órák száma mindenütt 2000 óra felett van, sőt a Duna–Tisza közén a Kecskeméttől délre eső területeken 2100 óránál is több.
A hőmérséklet változásában mutatkozó értékek az enyhén kontinentális éghajlat sajátosságait tükrözik. A januári középhőmérséklet –1,5 – –3,5 °C között változik. A legmelegebb hónapnak, a júliusnak a középhőmérséklete 20–22 oC. Az abszolút évi ingás gyakran meghaladja a 70 °C-ot.
A csapadék évi mennyisége általában 500–650 mm között változik, de a legszárazabb Közép-Tisza vidékére átlagosan csak 475–500 mm hull. A csapadék mennyisége a medence peremi területei felé nő. Az Alföld déli-délnyugati területein a mediterrán hatás a csapadék őszi másodmaximumában érzékelhető. Az Alföld hazánk legszárazabb tája. A csapadék időbeli megoszlása nagyon bizonytalan. Nyári zivatarok idején nagy mennyiségű eső áztatja a talajt, de gyakoriak a több hétig tartó csapadék nélküli aszályos időszakok is. A kevés csapadék és a nyári melegben jelentkező nagy párolgás miatt az évi vízhiány gyakran megközelíti a 200 mm-t. A levegő páratartalma elsősorban a száraz homoktalajú területeken (főleg a Duna–Tisza közi hátságon) nagyon alacsony.
Az Alföld nyugati felén az északi, északnyugati, a Tiszántúlon pedig az északkeleti szél az uralkodó. Az erős szelek elsősorban a tavaszi hónapokban veszélyesek, mert a növényzettel nem vagy alig védett felszínen a szélerózió számottevő károkat okozhat.
