„A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe.
Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe.
A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piacon.
Megszólította őket: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek.
Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett.
Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül?
Nem fogadott fel minket senki - felelték. Menjetek ki ti is a szőlőmbe - mondta nekik.
Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig.
Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak.
Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.
Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen.
Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak - mondták -, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.
Barátom - felelte egyiküknek -, nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem?
Fogd, ami a tied és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked.
Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?
Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók.”
Amikor Jézus Jeruzsálembe készült fölmenni, maga mellé vette a tizenkettőt,
s ezt mondta nekik az úton: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott a főpapok és írástudók kezére adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik,
és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnap feltámad.”
Akkor odament hozzá a Zebedeus fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit.
Megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy - felelte -, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.”
Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” - felelték.
Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”
A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre.
Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük.
A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok,
s aki első akar lenni, legyen a cselédetek.
Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért.”
Amikor elhagyták Jerikót, nagy tömeg kísérte.
Az útszélen két vak ült. Hallva, hogy Jézus megy arra, elkezdtek kiáltozni: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!”
A nép csitította őket, hogy hallgassanak, de ők annál jobban kiáltoztak: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!”
Jézus megállt, odahívta őket magához, és megkérdezte tőlük: „Mit akartok, mit tegyek?”
„Uram - felelték -, hogy megnyíljék a szemünk.”
Jézus megkönyörült rajtuk, és megérintette szemüket. Azon nyomban visszakapták látásukat és követték őt.