Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár.
Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg.
A nővérek megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg.”
Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.”
Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt.
Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt,
s akkor szólt a tanítványoknak: „Menjünk vissza Júdeába!”
„Mester - felelték a tanítványok -, most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?”
Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát.
Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.”
Aztán így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem.”
„Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” - felelték a tanítványok.
Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt.
Ezért Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt.
Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!”
Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt.
Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira.
Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket.
Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt.
„Uram - szólította meg Márta Jézust -, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.
De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.”
Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.”
„Tudom, hogy feltámad - mondta Márta -, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.”
Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.
Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?”
„Igen, Uram - felelte -, hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”
E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: „Itt a Mester és hívat.”
Ennek hallatára (Mária) gyorsan fölkelt és odasietett hozzá.
Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Mária találkozott vele.
Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni.
Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.”
Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült.
„Hova tettétek?” - kérdezte megindultan. „Gyere, Uram - felelték -, és nézd meg!”
Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!”
Némelyek azonban így vélekedtek: „Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?”
Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt.
„Hengerítsétek el a követ!” - szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.”
Jézus így felelt: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?”
Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.
Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.”
E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!”
S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.”
A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne.
Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és hírül vitték, amit Jézus tett.
Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: „Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz.
Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is.”
Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett: „Nem értitek a dolgot!
Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.”
De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért,
s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.
Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik.
Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival.
Közel volt a zsidók húsvétja, és a vidékről sokan fölmentek Jeruzsálembe, hogy megtisztuljanak.
Keresték Jézust a templomban, és tanakodtak egymás közt: „Mit gondoltok, eljön az ünnepre?”
A főpapok és a farizeusok ugyanis parancsot adtak, hogy ha valaki tudomást szerez hollétéről, jelentse, hogy így elfoghassák.