II.
II.
Nyáry Pál nem is képzelte volna, hogy valaki szemrehányásnak tekintse azon állítását, hogy, ha nyeremény Magyarországra nézve a javaslat szerint a külügyekre gyakorlandó befolyás, az ár is nagy, melybe az Magyarországnak kerül. A mint ő eltűri másnak az övétől eltérő véleményét, ugyanezt megköveteli a maga részére is. Deák Ferencz itt közbeszólott: «Csak vádat ne. Azt visszautasítom.» Nyáry folytatva beszédét, megjegyezte, 266hogy neki az ellen volt kifogása, hogy a miniszternek jogában legyen az iratok előterjesztését absolute megtagadni. Igen különösnek tartotta, ha valaki egyszerűen azt mondja, hogy Magyarországnak nem volt külügyminisztere, holott az 1848: III. t. cz. 13. §-ában ez van: «Azon dolgokban, melyek Magyarországot az örökös tartományokkal közösen érdeklik, ő felsége a melléje rendelt magyar minisztere által felelősség mellett intézkedik.» Kérdezte, nem azok közé számíttatik-e a külügy is, s nem számíttatik-e az idézett törvényben említett miniszter teendői közé a külügy is? Hogy nem fogyatékos-e a törvény és hogy rendelkezése szerint lehetett-e Magyarországnak kétségtelen jogát kellően gyakorolnia, az más kérdés. Ha azonban most intézkedés történik, hogy ezen jog gyakorlása jövőben valósággá legyen: ne oly javaslatot készítsünk, mely csak a miniszternek helyzetét teszi kényelmessé, de olyant, mely a nemzet jogait teljesen biztosítja. Angliában sincs meg a miniszternek azon joga, hogy valamely irat előterjesztését egészen megtagadja. Nem mondja, hogy ne fogadtassék el Deák módosítványa; csak azt mondja, hogy a miniszter az iratok előterjesztésétől absolute föl ne mentessék. Fölhozza Angliának a parlamentarismus történelmében nevezetes amaz epocháját, midőn egy reactionarius miniszter kénytelen volt torkát ketté metszeni, s kiemelte, hogy ha e miniszternek nem kellett volna az iratok előterjesztésével eljárását a nemzet képviselői előtt föltárni, e mentessége a történteknél még nagyobb következéseknek lett volna szülője.
Deák Ferencz: Higyje el a t. képviselő úr, hogy én is elolvastam azon III. czikket, sőt alkotásánál jelen is voltam; én is tudom, mit tartalmaz a törvény azon, a fejedelem személye melletti miniszterre nézve; én is tudom, hogy ő azon viszonyokban, melyek Magyarországot ő felsége többi tartományaival közösen érdeklik, Magyarországot képviseli; de azt is tudom, hogy ez a szorosan vett, úgy értett külügyekre soha sem vonatkozott, mert ha erre vonatkozott volna, akkor Magyarország országgyűlése azt tette volna föl, hogy két külön miniszterium vezeti a külügyet, az 1848-diki törvényhozás pedig sokkal praktikusabb tapintattal birt, mintsem lehetőnek tartotta volna, hogy egy külügyet két külön miniszterium vezessen. A valóságos külügyet akkor is azon miniszter vezette, ki azt ő felsége minden tartományainak nevében és érdekében vitte; az akkor ő felsége személyéhez nevezett magyar miniszter a valóságos külügyekbe legkevesebb befolyással sem birt, nem csak tényleg, hanem törvény szerint sem.
267Azt az epochát említette meg a t. képviselő úr, mikor egy angol miniszter elmetszette a torkát. Meglehet, tévedek, de én úgy tudom, nem azért lett öngyilkos, mert a háznál megbukott – hiszen akkor a többség még mellette volt – hanem azért, mert nagyon életunt, blazirt ember volt; legalább így irják le. Egyébiránt az a jelen kérdésre nézve tökéletesen mindegy, hogy az az angol miniszter miért lett öngyilkossá.
A mi azon észrevételt illeti, hogy a t. képviselő úr az általam javasolt módosítványba beleegyezik, hanem oly föltétellel, hogy ne mondassék ki: «semmi esetre sem tartozik az iratokat előterjeszteni», úgy én nagyon szerencsétlen voltam ezen módosítvány fölolvasásakor: mert annyi logikát tegyen föl rólam a t. képviselő, hogy midőn azt mondom: «szóval vagy irásban, és mikor az kár nélkül történhetik, a szükséges iratok előterjesztése mellett tartozik felelni», hogy ugyanakkor, midőn ezt mondom, nem azt mondom, hogy semmi esetre sem tartozik előterjeszteni: mert ez a legnagyobb baklövés volna tőlem, mit tenni bizonyosan nem akartam.
Azt hiszem, mindazon vádak, hogy a parlamentaris szokásoktól elüt, hogy Magyarországra nézve valami jog föladása volna ezen javallott módosítás, hogy általa a miniszter helyzete igen kényelmessé válnék, hogy az ország jogaival tudja Isten mi történnék: mindezek az általam javallott szerkezetre egyátalában nem illenek; mert máshol is, midőn a miniszterium szükségesnek látja megtagadni az iratok előterjesztését, a ház nem itélhet a fölött, hogy valósággal azon eset fordul-e elő, hogy az iratok előterjesztése megtagadható. Hiszen az elő nem terjesztett iratok tartalmának tudása nélkül miből itélhetne a ház azon kérdés fölött, hogy az iratok előterjesztendők-e vagy nem? Ez contradictio volna in adjecto. Hanem ha a miniszter azt mondja: «Függőben van a dolog, vagy az iratok oly körülményekről szólnak, hogy azokat veszély nélkül előterjeszteni nem lehet:» a ház mindig megnyugszik benne; én legalább nem tudok ellenkező esetet. Ha a minisztérium nem birná a ház bizalmát, azon bizalomnak elvesztét nem ily alkalommal adják tudtára, hanem akkor, mikor megszavazása van a kivánt subsidiumoknak, vagy egyszerűen bizalmatlanságot szavaznak ellene; de nem oly módon, hogy a ház erőszakolja az iratok előterjesztését, melyeket nem ismer.
Egyébiránt ezeket csak a fölhozott ellenvetésekre jegyzem meg; s azt gondolom, e tekintetben, aggodalmat nem okozhat az, a mi javaslatomban foglaltatik, hogy t. i. a miniszterium szóval vagy irásban 268és midőn az kár nélkül megtörténhetik, a szükséges iratoknak előterjesztése mellett is, tartozik fölvilágosítást adni.
Tisza Kálmán elismerte, hogy függőben levő tárgyakra nézve gyakran veszélylyel jár az iratok előterjesztése, s azért megtagadható; «de az ezt indokoló veszély csak fontos ügyeknél állhat elő: és így a módosítvány és indokolása újabban is meggyőzték, hogy igaza volt, midőn azt mondotta, hogy a delegatiók igen is fontos tárgyakkal fognak foglalkozni». Erről még jobban meggyőzte Gorove előadása, mely szerint a delegatiók is jogosítva lesznek a közös miniszterium irányában bizalmatlansági szavazattal föllépni. De hogy ezen parlamentáris fegyverrel sikerrel élhessenek, szükséges, hogy annak az a hatása legyen, hogy az illető minisztert lemondásra kényszerítse. Ha pedig a delegatióknak ilyen nagy hatáskörük lesz, ez igazolja fontosságukról kifejtett nézetét.
A bizottság a 41. §-t Szentkirályi Mór módosítványa szerint Deák Ferencz hozzátételével fogadta el.
