I.

Full text search

I.
A hatvanhetes bizottság 1867. január 31-dikén tartott ülésében folytatta albizottsága javaslatának tárgyalását.
Lónyay Menyhért a 43. §. ezen mondata helyett: «Behajtatván az ekként megállapított közös költségekre szükséges összeg a magyar felelős miniszterium által, ez azon összeget az illető közös miniszternek kezéhez szolgáltatja», a következő szerkezetet ajánlotta: «A havonkint befolyt államjövedelmekből a közös költségek födözésére szolgáló rész a magyar pénzügyminiszter által havonkint a közös pénzügyminiszterhez áttétetik azon arány szerint, a mely arányban áll a közös költségek összege az országos költségek összegéhez.»
Nyáry Pál úgy találta, hogy a módosítvány hasonlít Ausztriának az adók beszedése körül követett helytelen államgazdasági politikájához, melynél fogva a kivetett adót 12 részre osztották, s akár volt az adózónak az 269illető időszakban jövedelme, akár nem volt, behajtották. Ezzel szemben rámutatott a mindenkitől nagy tekintélynek elismert Smith Ádámnak az adó kivetésére és kezelésére nézve fölállított azon szabályára, hogy igyekezni kell a kivetett adók beszedését úgy intézni és azon időben eszközölni, mikor az az adózóra nézve a legkedvezőbb; a legkedvezőbb idő pedig az, midőn az adózó pénzhez jut.
Deák Ferencz: Hogy az adót úgy kell behajtani, hogy ez az adózóra nézve a lehető legkevesebb terheltetéssel járjon, azt igen jól tudom, s valóban tudja azt mindegyikünk; de ezen axioma nem is Smith Ádám találmánya, hanem a dolog természetében van. Egyébiránt mellesleg megjegyezve, közönségesen elismert dolog az is, hogy a tudomány jelenleg már messzebb haladt, mint Smith Ádám korában, a hogy Smith Ádám jeles érdemei mellett is sok dologban nem oly tekintély többé, mint volt; hanem azért azt, a mit e részben mondott, mint a dolog természetéből folyót, senki sem tagadja.
Ezen szerkezetben absolute nincs az, hogy a magyar miniszter a magyar adókból havonkint az esedékes 12-ed részt okvetetlenül behajtsa.
Azon állítás, hogy akkor kell beszedni az adót, mikor a fizetés az adózónak legkönnyebben esik, igen helyes; csakhogy nincs és nem lehet az minden emberre nézve egyforma: így például a mezei gazda, ki gabonát termel s abból veszi pénzét, más, a kereskedő, vagy a bortermelő ismét más, és a városi lakos megint más időben jut pénzhez, és így minden hónapban találkoznak oly adózók, kiktől adójok beszedhető, a nélkül, hogy akkor éppen inkább esnék terhökre a fizetés, mint máskor.
Egyébiránt a módosítvány nem azt mondja, hogy a magyar miniszter minden hónapban szedje be a közös költségekre eső adórészletet; hanem csak azt mondja, hogy a mi havonkint befizettetett, abból azon arányban szolgáltassék ki a közös költségek quótája, mely arányban áll a közös költségek összege az országos költségek összegéhez, a magyar miniszterre bizatván, hogy – természetesen saját felelőssége mellett – az adókat havonkint úgy hajtassa be, mint az az adózóknak legkönnyebben esik. Lónyay képviselő úr azt hozta fel, hogy a kormánynak havonkint lévén fizetései, havonkint kell bevételeinek lenni. Ez szükséges is, mert például a katonatiszt nagyon keservesen várna az évnegyedes fizetésekre, úgyszintén a tisztviselő is. Más költségek, például az államadósságok kamatjai igen nagy része, 270nem havonkint, hanem évenkint, félévenkint vagy negyedévenkint fizettetnek. Ezt a miniszter okosan elarányozza. Csak arról akart præcavealni ezen javaslat, hogy a magyar miniszter némely hónapokban ne zaklattassék, hogy minden beszedett pénzt szolgáltasson által, mert magának is szüksége lehet rá.
E módosítvány is csupán oda terjed, hogy csak aránylag, a mennyit beszedett, annyit szolgáltasson is át a közös költségekre, míg az ország saját költségei fedezésére szükséges részlet azon arány szerint itt visszatartandó. Ebben tehát egy hajszál sincs abból, hogy a német kormány eddigi adókivetési és behajtási rendszerének legkisebb részét helyeselnők, vagy jövőre ugyanazon módon kivánnánk eljárni.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi