Ki ez, ki jő Edomból, veres ruhákban * Boczrából, a ki ékes öltözetében, ereje sokaságában büszke? Én, a ki igazságban szólok, elégséges vagyok a megtartásra.
Miért veres * öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái?
A sajtót egyedül tapostam, * és a népek közül nem volt velem senki, és megtapodtam őket búsulásomban, és széttapostam őket haragomban: így fecscsent vérök ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem.
Mert bosszúállás * napja volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött.
Körültekinték és nem vala segítő, s álmélkodám és nem vala gyámolító, és segített nékem * karom, és haragom gyámolított engem!
És megtapodtam népeket búsulásomban, és megrészegítem őket haragomban, és ontám a földre véröket!
Az Úrnak kegyelmességeiről emlékezem, az Úr dicséreteiről mind a szerint, a mit az Úr velünk cselekedett; az Izráel házához való sok jóságáról, a melyet velök cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint.
És ő mondá: Bizony az én népem ők, fiak, a kik nem hazudnak; és lőn nékik megtartójok.
Minden szenvedésöket Ő is szenvedte, és orczájának angyala * megszabadítá őket, szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozá őket a régi idők minden napjaiban.
Ők pedig engedetlenek voltak és megszomoríták * szentségének lelkét, és ő ellenségükké lőn, hadakozott ellenök.
S megemlékezék népe a Mózes régi napjairól: hol van, a ki őket kihozá * a tengerből nyájának pásztorával? hol van, a ki belé adá az ő szentséges lelkét?
Ki Mózes jobbján járatá dicsőségének karját, a ki a vizeket ketté választá * előttök, hogy magának örök nevet szerezzen?
Ki járatá őket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem botlottanak!
Mint a barmot, a mely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte őket az Úr lelke: * így vezérletted népedet, hogy magadnak dicső nevet szerezz!
Tekints alá az égből, * és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tőlem!
Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, * és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva.
Miért engedél * eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért!
Kevés ideig bírta szentségednek népe földét, ellenségink megtapodták szent * helyedet.
Olyanok lettünk, mint a kiken eleitől fogva nem uralkodtál, a kik felett nem neveztetett neved.