ÁRT
ÁRT, (ár-t) cselekvő ige, m. árt-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. 1) Kárt tesz, roszat okoz valakinek vagy valaminek, és pedig a) anyagi sértés, sérelem, rontás által. A mértéktelen evésivás árt az egészségnek. A gyönge vetéseknek ártott a sok eső, kemény fagy. A méreg kóstolással is megárt. Km. Nem árt ennek se hideg, se meleg. A hernyók sokat ártottak a fáknak. b) Erkölcsi, szellemi bántalom által. Rágalmazás által ártani valakinek. Még a légynek sem árt. Km. Nincs oly nyomorult ember, ki ártani ne tudna. Km. Ki ártani akar, nem fenegetődzik. Km. Mit árt az nekem? Nem árt neki, ha szigorún tartják, erkölcsi javára, hasznára válik. Ha nem használ, nem árt. Ezek: sok, kevés, valami, semmi, nagy, kicsi tárgyesetben járnak vele. Sokat ártott az országnak. Ez nem árt semmit. 2) Beható ragu viszonynévvel am. valamibe avatkozik, elegyedik. Magát mások dolgába ártani. Mindenbe beleártja magát. Képzésre nézve azon t képzőjü igék osztályába tartozik, melyek részint önálló, részint elavult igékből származtak, mint: ér-t, sér-t, ir-t, or-t, kel-t, töl-t, til-t. Az 1-ső pont alatti értelemben az ár-mány és kár szókkal egyezik, mennyiben romlásra, kárra vonatkozik; a 2-dik pont alattiban pedig, úgy látszik, egy a metszést, bevágást jelentő ár-val, melyből a heréltet jelentő ártány származott, mennyiben, magát valamibe ártani, am. magát erőszakkal, hivatlanul, tolakodva mintegy befúrni, s ezen alapfogalom nyomán hasonló hozzá a márt ís.
