KÜZDIK
KÜZDIK, (köz-d-ik) k. m. küzd-ött, htn. ~ni v. ~eni. Némelyek használják ik nélkül is; de minthogy ezen ige nemcsak hatást, hanem visszahatást is foglal magában, innen helyesebben a középigék közé sorozandó. Közönséges értelme: valakivel viaskodik, bizakodik. Küzdeni az ellenséggel, szilaj vadállattal.
„Lám mindent te ejtesz, ki teveled küzdik.”
| Régi ének Sz. Lászlóról. |
Gyökének lényegét az ellenséges hajtást, tolást jelentő űz ige teszi, s küzdik eredetileg am. üzdik, azaz űz és üzetik, mi a küzdésnek csakugyan természetében fekszik, midőn hol egyik, hol másik látszik győzni, hol egyik, hol másik tolja vissza ellentársát. E szerént küzködni am. űzködni, egymást űzni, küzködés am. üzködés egymásnak űzése. Hogy a k némely szók elején puszta előtét, erről, l. K betű és KÉP. Átv. ért. mondják a léleknek, akaratnak azon működéséről, midőn az érzéki hajlamok, ingerek, és az erény törvényei között meghasonlás támad, minek következtében az ember mintegy önmagával viaskodik. Leküzdeni az indulatok viharját, a szenvedélyeket.
„Gyúladozó vérrel küzdve emészti magát.”
| Kisfaludy K. |
